A májusi, júniusi divatbemutató-dömping idején azt se tudtuk, hova rohanjuk: a Krea, a MOME, a Modart és a Budapesti Divatiskola diákjai mind bemutatták éves munkájukat. A füllesztő nyár júliusban, augusztusban nem bővelkedik divatbemutatókban. A nyári uborkaszezon üdítő kivételének ígérkezik az egyik magyar márka, a Nubu csütörtöki bemutatója a Coke Clubon.

A siófoki helyszínen nemcsak a Nubu 2010-es nyári kollekcióját nézheti meg a bemutatóra éhes divatbolondok, hanem számos más könnyed nyári programot is találhatnak. Érdemes lesz tehát a hétvégét már július 29-én, csütörtökön elkezdeni, és néhány napot a magyar tenger partján tölteni.
Az egész estés program este 10-kor egy kortárs-táncelőadással veszi kezdetét, majd fél 11-kor a divatshow követi. A Nubu 2010-es nyári, férfi és női kollekciójának bemutatója igazán különleges lesz, hiszen a zenét élőben a Dr. Beat szolgáltatja majd. Míg a nagy nemzetközi márkáknál gyakran játszik élőben egy-egy együttes, addig itthon eddig ilyenre még nem volt példát.
A nagyszabású bemutató során a szervezők szeretnék megmutatni a Nubura jellemző kifinomult urbán stílust. A hagyományos Nubu darabok mellett egy különleges gyűjtemény is látható lesz. A speciális kollekció érdekessége, hogy egyetlen strandkendőből áll, amit sokféleképpen lehet viselni. A Nivea Soft szellemiségében és stílusában készült kendőt akár koktélruhaként vagy strandruhaként is lehet viselni, hogy csak a két végletet említsük. A bemutató során a nézők számos példát láthatnak majd a trükkös megoldású ruhadarab viselésére. A rendezvényt Palotai és Cadik közreműködésével hajnalig tartó Rewind zárja majd.






Hozzászólások