A harmadik világban több millió ember nem jut tiszta ivóvízhez nap, mint nap. A fejlett országokban élők ennek ellenére még mindig a szükségesnél jóval több tisztított vizet használnak el. Az UNICEF egy akció során szerette volna felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a harmadik világ lakosságának tiszta vízre lenne szüksége, és a mértéktelen és értelmetlen pazarlással is szerették volna szembesíteni az embereket.
UNICEF - Dirty Water
A formabontó kampány során az UNICEF logóval és precízen megtervezett arculattal, Dirty Water márkanév alatt koszos vizet “dobott piacra”. Az akció kidolgozottságát jól szemléltette a “márka” logója is, ami egy vízcsepp és a kalózok egyezményes jeléből született meg.


Az akció során a szervezet egy italautomatával kivonult New York utcáira, és ott próbálták mindössze egy dollárért értékesíteni a palackozott koszos vizet. Meglepő módon senki nem akart vásárolni, pedig az automata többféle vizet is kínált. Volt olyan, ami maláriát, kolerát, tífuszt, hepatitist, szalmonellát és a sárga lázat “okoz”. Bár egy járókelő sem vállalkozott arra, hogy megkóstolja a koszos vizet, többen adakoztak az automatán vagy éppen SMS-en keresztül, hiszen 1 dollár 1 napig fedezi 40 gyerek tiszta vízszükségletét.






Hozzászólások