A holland építész ezúttal egy hatemeletes luxus lakóingatlan terveit készítette el; a Mojka Krukov nevű létesítmény koncepcióterveit jóváhagyta a város várostervezési bizottsága. A lakóépület a város központjában, a Mojka folyó partján épülne fel, a beruházó az ingatlant építészeti szempontból is kiemelkedő minőségben szeretné megvalósítani. Az épületből feltáruló panoráma része lesz majd a Szt. Izsák katedrális és a híres Marinszkij színház is.

A vásárlók 20 apartman, köztük két penthouse-lakás közül választhatnak. „Az épületet különleges környezet, Szentpétervár történelmi városmagja övezi” magyarázza Egeraat. „A ház homlokzata a szabályos nyíláskiosztással, a hangsúlyos lábazattal és tetővonallal és a dekoratív nyíláskeretezéssel a folyóparton sorakozó klasszikus homlokzatok mai interpretációja.”

A homlokzat két „rétegből” épül fel: az egyik egy vakolt felület, amelyet szabályos közökben szakítanak meg a nyílások, a másik függőleges, vízszintes és átlós vonalakban elhelyezett kőburkolat. A két rendszer együttese adja a kortárs, ugyanakkor a környezetésre rímelő stílust.

A létesítmény befejezése 2011-re várható.
25 éves pályafutása során a holland építész nevéhez a világ 10 országában több mint 100 megvalósult projekt fűződik. Nálunk neve leginkább az ING irodaház, illetve a Városháza Fórum kapcsán ismert. Legutóbbi munkái közé tartoznak egy amszterdami irodaház és a lipcsei Café Felsche.






Hozzászólások