Az orosz Szberbank, a legnagyobb és legrégebbi állami bank nem kisebb tervezőt, mint a holland Erick van Egeraatot bízza meg saját egyetemi épületének megtervezésével.

A Moszkvától nyugatra, a Novorizkoje autópálya mellett megvalósuló, 32 000 négyzetméter össz-alapterületű intézményben a 250 000 főt foglalkoztató, 20 000 fiókkal rendelkező bank saját alkalmazottainak továbbképzése zajlik majd. A bank vezetése a létesítmény építészeti minőségével is demonstrálni szeretné, hogy az alkalmazottaik tudásával, képzettségével szemben is magas követelményeket támaszt. Egeraat tervét öt pályázati munka (többek között az afrikai származású brit David Adjaye) koncepciója közül választották ki.

Az építési helyszín kertvárosias, szinte falusias környezet, amelyet délről erdők, északról az Isztra folyó határolnak. A létesítményben oktatási és konferenciatermek, szálláshelyek, tanári szobák, klubhelyiség és sporttelep kap majd helyet. A tágas, festői fekvésű telken kényelmesen szét lehet osztani a funkciókat. A megvalósuló, emberi léptékű épületek igyekeznek a táj szerves részévé válni. Az épületek mindegyike (a tanári szobáknak helyet adó kivételével) összeköttetésben áll egy elegáns, oszlopsoros épületszárnnyal, amelyben rekreációs funkciók, bár, pihenőhelyiségek kapnak helyet. Ez az oszlopsor a létesítmény építészeti jelképe, ikonikus védjegye.

Az új egyetem a lehető legnagyobb mértékben a fenntarthatóság elvei szerint épül, méghozzá igen rövid idő alatt. Ennek érdekében az épületegyüttes tagjai párhuzamosan épülnek fel, a teherhordó szerkezet pedig jórészt előre gyártott faelemekből készül. A homlokzatok és térelválasztók szintén előre gyártott fa-üveg szerkezetek, az építési folyamatok és technológiák során pedig szintén alapkövetelmény a fenntarthatóság. A konzolosan kialakított födémlemezek részt vesznek a nyári árnyékolásban és megnövelik az épület hőtároló tömegét, csökkentve így a gépi fűtési és hűtési igényt. Az egyes helyiségek eltérő hő-, illetve hűtési igényének következtében az azokban keletkező felesleget a nagyobb igényszintű helyiségbe vezetik el. A létesítményben szinte teljes egészében természetes szellőztetés lesz, amimtől csak nagyon kevés esetben térnek el.


A vízszintes felületek nagy része zöldtető lesz, ami javítja az épület megjelenését, és épületfizikai szempontból is kedvező. Az építkezéshez a lehetőségek szerint a környezetre alacsony megterhelést jelentő anyagokat használnak majd: például fát vagy természetes ásványi vakolatot.

A létesítmény elkészülte 2012-re várható, és azzal hatra nő Egeraat oroszországi épületeinek száma.






Hozzászólások