Kortárs portugál építészet, a szecessziós Lettország csodái, Bujnovszky Tamás fotográfiái és a persze izgalmas magyar jazz: a FUGA Budapesti Építészeti Központ e heti programkínálata.

2010. 10. 25. hétfő
17.00 Könyvbemutató
Vukoszávlyev Zorán - Szentirmai Tamás: Kortárs portugál építészet
Bemutatja: Cságoly Ferenc építész.
A kortárs portugál építészet mély szellemi gyökerekkel kapcsolódik a nyugat- ibériai területek több ezer éves kultúrájához. Az Atlanti-óceán partja mentén húzódó, észak-déli irányban hosszan elnyúló ország földrajzi adottságai igen változatosak, a történelmi események romboló és építő hatásai is másként érintették az egyes területeket – azonban a több évszázados egy országhoz való tartozás egységes kultúrtáj kifejlődését eredményezte. A folyamatos fejlődés, a nemzetközi hatásokra nyitott szintetizáló készség és az elnyomás után megnyíló lehetőségek által az egységes portugál építészet a kortárs szakmai közélet figyelmébe került. Neves egyéniségek munkáinak elemzései indították meg azt a folyamatot, mely által az ezredforduló után a régió új generációira is koncentrált figyelem fordul.
A kötet a 20. századi történeti hátteret értelmező, a mai társadalmi közeget vizsgáló alaptanulmányok mellett a kortárs építészeti tendenciák elemzését adja esszé formájában, melyet gazdag illusztráció kísér – azt egészíti ki a legfontosabbnak ítélt mai épületek részletes, képekkel, építészeti ábrákkal, illusztrációkkal bőven ismertetett szakkritikai értékelése az építészmonográfiák értelmezésében. A könyv ezáltal szélesebb társadalmi rétegek számára is közelebb visz a regionális kultúrák egy sajátos rétegéhez, a kortárs építészeti megjelenés megismeréséhez.
A könyvbemutatóra 0.5 kreditpont igényelhető
2010.10. 26. kedd
A FUGA akadémia második délutánjának programja (2010. 10. 26):
14.00 Cságoly Ferenc (BME): Utak és útvesztők a kortárs építészetben
15.00 Sólymos Sándor (MKE): Az ARCHIGRAM csoport és a FUTURE SYSTEM építészeti utópiái. A késő-modern avantgárd, a technikai utópiák, az optimista jövőkép építészete. /2óra
A FUGA akadémiára 2 kreditpont igényelhető
2010. 10. 28. csütörtök
18.00 Szecesszió Rigában
Megnyitja: Veronika Erte lett nagykövetasszony és Gerle János építész.
Megtekinthető: 2010. 11. 19-ig.
Riga a 19-20. század fordulóján a dinamikusan fejlődő ipari és kereskedelmi baltikumi város. Ekkor bontakozik ki az európai trendeket követő szecessziós (art nouveau) építészet a város központi középkori Hansa városi és kora barokk magját övező kör és sugárutak mentén. Elsősorban lakóházak, kormányzati épületek és kulturális intézmények épültek az új stílusban. A burjánzó díszítményű házak Európában szinte egyedülállóan egységes tömbben maradtak fent a világháborús pusztítások közepette. A jelentős rigai szecessziós építészek sorában található az orosz filmrendező Szergej Eisenstein édesapja, Mihail Eisenstein is.
A megnyitóra 0.5 kreditpont igényelhető
2010. 10. 29. péntek
18.00 Építészeti fotó No. 2. WERK / Arcok és kezek. Bujnovszky Tamás kiállítása
A kiállítást megnyitja: Wesselényi-Garay Andor
Megtekinthető: 2010. 11. 18-ig.
A 2010-es Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjába tervezett kiállítás munkafázisainak dokumentációja során több ezer fotóból álló archívum jött létre. Bujnovszky Tamás poétikus képei nem csak dokumentálták az építést, hanem a kiállításhoz készített filmek, interjúk, találkozók riportszerű feldolgozásával olyasfajta párhuzamos kép-univerzumot hoztak létre, melyek eddig kizárólag a biennále programját, a BorderLINE Architecture-t szolgálták. A jelenlegi kiállítás célja, hogy a több mint fél év alatt összegyűlt anyagról az első keresztmetszetet felvéve az építészeti portré új ikonográfiai típusát mutassa be.
19.30 Magyar Jazzénekesnők Estje: Fábián Juli, Gereben Zita, Tisza Bea
Közreműködik: Sárik Péter (zongora), Oláh Péter (bőgő), Berdisz Tamás (dob)
Ezen az estén olyan jazz énekesnőket hallhat együtt a FUGA közönsége, akik különböző előadói egyéniségek. Stílusukat önálló hangvétel jellemzi, és szívesen kísérleteznek műfaj különböző irányzataival. A műsorukat kísérő trió nagyszerű all-round muzsikusokból áll.
Fábián Juli jelenleg két állandó formáció tagja. Ezek egyike az elektronikus nu-jazz-drum and bass zenekar, a Barabás Lőrinc Eklektric, a másik állandó formációja saját zenekara, melyet 2007 nyarán alapított Jazz Riff néven. Ezzel a zenekarral a világhírű szaxofonos, Kenny Garrett előzenekaraként játszott a Jazztergom fesztivál színpadán. Többször fellépett a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, 2008-tól a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének énektanára. Fábián Juli két ízben, 2007 és 2008 nyarán is a világhírű Montreux-i Jazz Fesztivál Shure jazz énekversenyének döntőjébe jutott. 2010-ben a Fábián Juli Jazz Riff Honey&Chili albumán megjelent öt saját szerzemény hetedik helyezést kapott a UK Songwriting Contest dalszerző versenyen jazz és pop kategóriában.
Gereben Zita saját együttese 2007-től működik, de a közönség már az Emil.RuleZ együttes tagjaként is megismerhette, és rendszeresen játszik duóban Nagy János zongoristával is. A Kőbányai Stúdió elvégzése után tanulmányait a L.F.Z.E. Jazztanszékén folytatta. Az énekesnőhöz alapvetően közel áll a lírai előadásmód. Idén jelent meg önálló albuma az EMI kiadó gondozásában Ready for the Sun címmel. Dallamos, érzékeny, de ugyanakkor energiákkal teli zene hallható rajta, amelynek zenei stílusa a jazz balladáktól egészen a tempós funk zenékig terjed. A lemezen főleg Zita szerzeményei hallhatóak, de természetesen régi zenésztársai is részt vettek a dalok megírásában.
Tisza Bea a Jazztanszéken már első éves korában feltűnést keltett finom muzikális előadásmódjával, jazz éneklésével. Profi előadóként is számos siker áll mögötte, énekhangjával azonnal atmoszférát tud teremteni a színpadon. Énekelt 1994-ben a László Attila Banddel, 1998-ban Oláh Kálmán szextettjével első helyezést értek el a Stella Artois zenei versenyen. Ebben az évben jelent meg hagyományos jazz standardeket tartalmazó szólólemeze (Autumn Leaves). Rendszeresen fellép Budapest zenés klubjaiban, saját szerzeményeit és klasszikus jazz standardeket ad elő. Zsűritagnak választották a Magyar Rádió szervezésében megrendezett jazz ének tehetségkutató versenyen. 2003 februárjában meghívást kapott a londoni 606 jazz clubba, és a fellépés sikerének köszönhetően 2003 novemberében megjelent újabb szólólemeze (Bea) angol jazz zenészek közreműködésével. Saját zenekarán kívül fellép közreműködőként a Cornelio Tutu Banddel is.
2010. 10. 31. vasárnap
11.00 Majoros Ági Bábszínháza
Szabó Attila: Aranyhajú királylány című mese
Budapesten először a FUGA-ban látható Majoros Ági legújabb előadása. Rendező: Bartal Kiss Rita; báb- és díszlettervező: Mátravölgyi Ákos; zeneszerző: Nagy Szabolcs; író: Szabó Attila; játssza: Majoros Ági.
Volt egyszer egy királylány. Benne ült a nagy szomorúságban. Ottan szomorkodott eleget. Nézegette magát a tükörben, s ettől még szomorúbb lett. Megsimogatta kopasz fejét, és azt mondta: Jaj. Mígnem aztán felteszek neked egy találós kérdést: vajon a mesének miért az a címe, hogy aranyhajú királylány? Bizony, a királylánynak valahogy szép aranyhaja lett. Valaki valahogy nem segített, valaki meg valahogy segített neki. S a királylány szívéből kisomfordált a szomorúság és helyette beköltözött a nem-mondom-meg-mi. Így éltek boldogan.






Hozzászólások