Meghátrálni látszik Szentpétervár vezetése a sokat vitatott Gazprom-beruházás ügyében. Négy évnyi helyi és nemzetközi tiltakozás után múlt csütörtökön a város kormányzója, Valentina Matvijenko bejelentette: a város támogatja, hogy új helyet jelöljenek ki a 396 méteres toronynak.

Mindezt azt követően, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök többször is jelezte: támogatja a projektet, szeptemberben megjött az építési engedély, október elején pedig a Gazprom megszerezte az utolsó hivatalos hozzájárulást is. A területen már évek óta folynak a munkálatok. A tornyot tervező skót iroda, az RMJM 2006-ban mutatta be a terveket, amelyek miatt utóbb összetűzésbe kerültek az UNESCÓ-val is. Az örökségvédők és a tiltakozó helyiek szerint ugyanis a torony, egyébként Európa legmagasabbja, túl közel épülne a világörökségi címet viselő történelmi belvároshoz, és jóvátehetetlenül tönkretenné annak sziluettjét. A leginkább féltett emlék a Szmolnij-kolostor temploma, Bartolomeo Francesco Rastrelli barokk remeke, amely a toronnyal átellenben, a folyó túlpartján helyezkedik el, de a városból nézve látványába belelógna a felhőkarcoló.
A Gazprom Centerről idővel Okhta Centerre átnevezett fejlesztés magasba törő tornyát a helyiek a párizsi Montparnasse-torony ugyancsak sokat bírált épületével hozták párhuzamba. Meglepő módon még a Putyin-kormány több tagja is bírálta a projektet a számos szakmabeli kritikus, például a városi építészkamara és az Ermitázs igazgatója mellett. Még Medvegyev államfő is a tervek finomítására szólított fel 2010 májusában, miután az UNESCO a világörökségi cím elvesztésével fenyegette meg a várost.
Matvijenko kormányzó mostani bejelentése nem az első az üggyel kapcsolatban: a városvezető 2008-ben kihátrált az építész finanszírozásából is, a gazdasági válság hatására hivatkozva. A mostani döntés, amely szerint a torony jelenlegi helyén nem, csak egy külvárosi területen építhető meg, komoly politikai és gazdasági krízist okozhat Szentpéterváron.






Hozzászólások