Saját szervezésben és finanszírozásban valósítaná meg New York legújabb nevezetességét, egy görögkereszt (avagy összeadásjel) alakú, vízen úszó medencét két kreatív iroda, a Family és a The Office of Playlab. Miután az Arup mérnökeivel elkészíttetek egy megvalósíthatósági tanulmányt, már meg is indult a közösségi adománygyűjtés a Kickstarteren. A harmincnaposra tervezett kampány első hat napján több mint 18 ezer dollár gyűlt össze a várt huszonötből, ami komoly reményekkel kecsegtet a megvalósítást illetően.

A +Pool, mint nyíltvízi uszoda, vagyis fürdőmedence, nem eredeti ötlet, hiszen az uszálystrandok az elmúlt néhány évben a világ számos nagyvárosában megjelentek – még Budapesten is. New Yorkban a 19. század elején megjelentek a folyók vizére telepített strandok és úszó alkotmányok, amelyek a 20. száad elején vesztek a feledés homályába, majd 2007-ben a jelenleg Bronxban horgonyzó Floating Pool Lady uszályhajó képében keltek új életre. Annyiban azonban feltétlenül új a mostani kezdeményezés, hogy közösségi finanszírozásban és helyszínként kívánják működtetni, és ehhez a két kreatív csapat kellően ikonikus formát is talált az összeadásjel képében.
+Pool
A +Pool közösségi szerepét a „négy-az-egyben” funkció is hangsúlyozza – a távolról egyetlen vízfelületnek tűnő medence ugyanis valójában négy különféle beosztású részre oszlik, és kívánság szerint akár olimpiai méretű versenymedenceként is használható. A szerkezet különlegessége, hogy medencéjében a falakon át beszivárgó és így megtisztított folyóvíz található – ez az elképzelés kissé merésznek tűnik, de a megvalósíthatósági tanulmány már készen áll.



A 2010 nyarán indított projekt következő lépése egy életnagyságú prototípus létrehozása, amelyben az Arupon túl a The Metropolitan Waterfront Association, a NYC Swim és a parkokért és szabadidőért felelős városi szervezet is szerepet vállalt. Az adománygyűjtés a Kickstarteren ehhez folyik – kíváncsian várjuk a végeredményt.






Hozzászólások