BLOG

Ez a cikk 9 hónapja frissült utoljára

A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.

2011.08.22 16:08 | szerző: hg | Még nincs hozzászólás

Ötven éve nyílt meg az Ifipark

1961. augusztus 20-án, azaz ötven éve nyitotta meg kapuit a Budai Ifjúsági Park a Várkert Bazár épületében. Bár a fokozott igénybevétel kétségtelenül nem tett jót, az Ybl Miklós tervezte, 1879-es átadása óta funkcióját kereső épületegyüttesnek voltaképp az „Ifipark” néhány évtizede a fénykora.

Fiatalok a Budai Ifjúsági Parkban - Fotó: Fortepan

A ma, romos állapotában a főváros egyik szégyenfoltjának számító Várkert Bazárban 1961-ben nyílt meg az Ybl Miklósról elnevezett ifjúsági park, amely 1969-ben állandó színpaddal egészült ki. A sokáig a főváros egyetlen szabadtéri ifjúsági szórakozóhelyének számító „Ifipark” látogatói olyan slágerekre ropták, mint a Fogj egy sétapálcát, a Lehet, hogy szép nem vagyok, az Esős vasárnap délután, a Marina vagy a Csao Bambina, és olyan zenészeket hallgathattak, mint Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Béla, Deseő Csaba, Benkő László, Freinreisz Károly, Laux József, vagy a Bergendy testvérek, akik később együttest alakítva az Ifipark első és egyetlen hivatalos együttesévé váltak.

A Budai Ifjúsági Park megnyitása

Mindent azért itt sem lehetett. „Tudnivalók a Budai Ifjúsági Park látogatásával kapcsolatban: Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban a belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.” (Belépési szabályzat, 1962)

Az Ifipark a hetvenes években - Fotó: fortepan.hu

Az Ifipark a hetvenes években - Fotó: fortepan.hu

Az Ifipark a hetvenes években - Fotó: fortepan.hu

A hetvenes években a Piramis, a Korál, a Beatrice, a Hobo Blues Band, a P-Mobil vezették a fellépők népszerűség-listáját. 1980 májusában azonban egy Edda-koncert alatt a felvezető lépcső kőfalai leomlottak, öt fiatal sérüléséhez vezetve. Ez már a vég jele volt: 1984-ben az Ifipark bezárt.

Az Ifipark a nyolcvanas években - Fotó: fortepan.hu

Az Ifipark a nyolcvanas években - Fotó: fortepan.hu

A Várkert Bazár azóta pusztul üresen, bár felújítására több elképzelés is született. (Az épületben 2010-ben jártunk utoljára a KÉK városi túráján.) A legutóbbi, átfogó felújítás és átépítés terve a Bánáti-Hartvig építésziroda nevéhez fűződik, és nagy vonalakban a lakóépületek rekonstruálását, a középső rámpák mögött pedig több szintes beépítést tartalmazott. A terv azonban a kerület ellenállásán megbukott. Azóta a volt királyi palota felújításának átfogó koncepciója keretében (ld. Zoboki Gáborral készített interjúnkat) foglalkozott több iroda is a Várkert Bazárral, ám konkrét elhatározásokról, beruházásokról egyelőre nincs hír.

Képek: Fortepan

Még nincs hozzászólás szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólások

legutóbbi postok

kedvenceink

szerzők

  • Kovács Dániel
  • Ongrádi Melinda
  • Séllei Lilla
  • Tóth Katalin

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem