Az egyik vezető sportmárka részben száműzte a papírdobozokat az edzőcipőik csomagolóanyagai közül. A kartonból készült dobozok helyett egy papírkeretbe és egy Clever Little Bag nevet viselő vászontáskába kerülnek a lábbelik.

A környezetvédelemmel sokat törődő Puma úgy ítélte meg, hogy fenntarthatósági törekvéseivel nem egyeztethető össze a papírdobozok használata. A Clever Little Bagnek köszönhetően egy év alatt rengeteges spórolnak a csomagoláson. Az éves papírfelhasználás 8500 tonnával csökken, míg energiából 20 millió megajoule-lal fogyasztanak majd kevesebbet. De a vízfogyasztást is jelentősen, mintegy egy millió literrel csökkenti ez a piros táska.
A Clever Litte Bag már ezekből a szempontokból is fantasztikus, de az újrahasznosításában mégis a legnagyobb szerepet a vásárlók játsszák. Míg egy papírdoboz sokszor a kukában végezte, addig ez a piros tasak biztosan nem fogja. Igen ám, de mire lehet használni? Erre a kérdésre annyi válasz születik, ahány ötletes fogyasztó van. Használhatjuk bevásárlásra, ültethetünk bele virágot, de akár a toalett papír tárolására is kitűnő lehet. A sportmárka tehát számít kreatív és ötletes vevőire, akik a vásárlás után új funkcióval ruházzák majd fel a tasakot.






Hozzászólások