Már folynak a brit főváros legnagyobb napelemes tetőszerkezetének építési munkálatai - a létesítmény történetesen egy hídon kap majd helyet, méghozzá a Blackfriar's Bridge-en. Az építkezés része az új Blackfriars állomás kialakításának, amelyet szintén a hídon alakítanak ki. A Solarcentury, egy nagy tapasztalattal rendelkező, napenergiával foglalkozó brit cég kivitelezésében zajló munkák során 6000 négyzetméternyi területen összesen 4400 panelt helyeznek el a viktoriánus korban épült hídon, amely így a világ legnagyobb napelemes hídja lesz, várhatóan 2012 közepére.

A megtermelt évi 900 000 kilowattóra elektromos áram fedezi majd az állomás éves szükségletének felét, és több mint 500 tonnával csökkenti az éves szén-dioxid-kibocsátást.

A napelemek mellett az esővíz gyűjtése, továbbá a fénycsatornákkal kialakított természetes világítási rendszer is része a koncepciónak. Az állomás kialakítása a Network Rail Thameslink programjának keretében zajlik, amelynek eredményeként korszerűsödik és 24 órássá válik a Bedford-London közötti vasúti szolgáltatás, és a London közepét átszelő vasútvonal még kényelmesebbé válik az ingázók számára. Lindsay Vamplew projektigazgató szerint a gőzmozdonyok korában épült híd a 21. századi napelemes technológiának köszönhetően a város ikonikus vasúti létesítményévé válhat.
Az eddigi egyetlen ismert napelemes híd az ausztráliai Brisbane-ben található. Úgy tűnik, a vasút és napelem találkozása egyre gyakoribb jelenség: idén a Párizs-Antwerpen vasútvonalon egy vasúti alagút tetejére helyeztek el 16 000 panelt.






Hozzászólások