A napokban kiosztották 2011 legjobb orosz épületének járó díjat: a rangos elismerést a holland sztárépítész Hanti-Manszijszkban épület sakk-klubja nyert el, amely már rögtön befejezése után a figyelem középpontjába került: itt rendezték a 2010-es sakkolimpiát. Erick van Egeraat szerint az épület tömegformálásában egy sakkozó jellegzetes testtartása tükröződik vissza: látszólag mozdulatlan, nyugodt, belül azonban csupa feszültség. Ezt az érdekes kettősséget erősíti a külső hűvös fémlemez burkolata és az épületbelső meleg hatású fafelületei.

"Az aprócska épület ugyan egy egész kisméretű ikonikus ház, ugyanakkor híven tükrözi az Eurázsia szívében fekvő város dinamikus fejlődését" - vélte a tervező, míg a zsűri szerint a ház előrevetíti, milyen attrakciókat várhatunk majd az elkövetkezendő években Oroszország építészetétől. A rendhagyó, ötezer négyzetméter alapterületű épület tervezésekor Egeraat szoros együttműködésben dolgozott a szibériai város önkormányzatával, illetve a sakkolimpiát szponzoráló Gazprommal.
A tervezőnek nem ez az egyetlen oroszországi munkája: jelenleg is dolgozik a Szberbank Egyetem, illetve a Dinamo Moszkva stadionjának épületén, a sakk-klubbal egyidőben pedig egy bevásárlóközpontját is átadták a szintén Szibériai Szurgutban. További folyamatban lévő munkái a dániai Roskilde rendhagyó design-szemétégetője, és nemrég adták át a közreműködésével felépült lakónegyedet Lyonban.







Hozzászólások