Megnyitott a világ első pop-up bevásárlóközpontja – legalábbis így hirdeti magát a london Boxpark Shoreditch, amely egy építési telken várja látogatóit, és szerkezete kizárólag áruszállító konténerekből készült.

A Boxpark szellemi atyja Roger Wade, a Boxfresh ruházati márka és a Brands Incorporated divattanácsadó cég alapítója, aki két ingatlanfejlesztővel fogott össze elképzelésének valóra váltásához. A végeredmény egy évnyi előkészítő munka után december 4-én tárta ki kapuit. A kétszintes épület mintegy hatvan, feketére festett, öt sorba rendezett és két szintben egymásra pakolt konténerből áll. Wade több szempontból is büszke „gyermekére”: mivel szinte kizárólag újrahasznosítható anyagokból készült, ezért a világ leginkább környezetbarát bevásárlóközpontjaként emlegeti. Ráadásul a Boxpark nem helyszínhez, inkább életstílushoz kötődik, ennél fogva bárhol és bármikor fel lehet építeni.




Az alaprajzi elrendezés meglehetősen egyszerű: a földszinten 33 konténer sorakozik, hosszanti oldalukkal egymáshoz fordítva; ezt öt, illetve három konténer stabilizálja oldalról. Az így kialakult emeleten lazábban, bevásárlóutca-szerűen helyezkedik el húsz, kettesével lerakott konténer. A beruházás építészetéért a brit Waugh Thistleton Architects felelt.
A szerkezet persze nem minden: a Boxpark hatvan márka gondosan válogatott keverékével várja a vásárlókat. A drága márkákat kihagyták, elsősorban az urban fashion feltörekvő tervezőire koncentráltak a bérlői mix összeállításánál.
Boxpark Shoreditch
A tervek szerint a Boxpark öt esztendeig működik jelenlegi helyén, amelyet aztán eredeti formájában visszaszolgáltatnak a tulajdonosnak.
Bár a koncepció egyedülálló, a konténerépítészet nem újdonság: nemrég mi is bemutattuk ennek lehetőségeit, illetve néhány megvalósult példáját.






Hozzászólások