Világhírű intézmények szálltak versenybe, hogy megépíthessék New York új tudományos központját, a „keleti part Szilikon-völgyét”, ahogyan az amerikai sajtóban emlegetik. A Columbiát és a Carnegie Mellont maga mögé utasítva végül a Cornell Egyetem és a Technion – Izraeli Technológiai Intézet párosát hirdette ki győztesnek Michael Bloomberg polgármester. A kétmilliárd dolláros álom építészeti részéért a Skidmore, Owings & Merrill felel.
A kinézett 11 hektáros terület a Roosevelt-szigeten terül el. A sziget e részén, az Ed Koch Queensboro Bridge-től délre jelenleg a Goldwark Memorial Hospital használaton kívüli épületei állnak, és itt, a szigetcsúcson épül Louis Kahn utolsó megvalósuló műve, a Roosevelt-emlékmű. Az elsősorban oktatással és kutatással foglalkozó tudományos-technikai központ kétmilliárdos építési költségéhez a beruházók százmillió dolláros infrastruktúra-fejlesztést is magukra vállaltak – ami igencsak ráfér a területre. A sziget északi részén egyébként több közintézmény működik, és körülbelül tízezer ember él, javarészt az itt működő kórházak páciensei, akik mostantól joggal aggódhatnak a komoly forgalomnövekedés miatt.
A Cornell tervei méretben és ambícióban is maguk mögé utasítottak minden jelentkezőt. Az 1 951 ezer négyzetméteres alapterülető komplexumban előadótermek, laborok, tantermek, kollégium épül, összesen 2 500 hallgató befogadására. A tervek meglehetősen rideg formavilágát napenergia- és geotermikus fűtés egészíti ki. A terv megvalósíthatóságára nézve az egyetem vezetését komoly reményekkel töltheti el, hogy néhány nappal ezelőtt egy hajdani Cornell-hallgató, Charles Feeney 350 millió dollárt adományozott a New York-i elképzelések valóra váltására.
Bloomberg polgármester nem csupán azt reméli, hogy a kampusz megvalósításával New Yorkból kerül majd ki a következő Steve Jobs vagy Bill Gates. A központ ugyanis a számítások szerint 23 milliárd dolláros üzleti forgalmat bonyolít majd a következő harminc évben, és 1,4 milliárdos adóbevételt hoz a városnak. Csak az építkezés húszezer munkahelyet teremt majd, az átadás után pedig nyolcezer új állással számolhatnak a város lakói – persze elsősorban azok, akiket képesítésük erre alkalmassá tesz.






Hozzászólások