BLOG

Ez a cikk 3 hónapja frissült utoljára

A cikkben szereplő adatok pontosságáért nem vállalunk felelősséget.

2012.01.25 11:43 | szerző: hg | Még nincs hozzászólás

Búcsú a skót építészet nagyjától

Január 10-én, 83 évesen elhunyt a skót modern építészet kiemelkedő alakja, Isi Metzstein. A lengyel származású, Berlinben született, de egész életét Glasgow-ban töltő építész leghíresebb, legendaszámba menő alkotása a Le Corbusier hatását tükröző cardrossi Szent Péter szeminárium, amely évtizedek óta üresen pusztul, és mára az urbexesek kedvelt célpontjává vált.

Az elhagyatott Szent Péter Szeminárium Cardrossban

 

Metzstein 1928-ban Berlinben született, lengyel zsidó származású szülők gyermekeként, ahol édesapja 1933-as halálát követően édesanyja nevelte testvéreivel együtt. 1939-ben, kilenc hónappal a háború kitörése előtt a legendás Kindertransporttal közel tízezer, főleg zsidó gyermek érkezett Nagy-Britanniába a német fennhatóság alatti területekről, a biztos halál elől menekülve – köztük volt Isi Metzstein is, akit egy hardgate-i család fogadott be. Édesanyja szerencsésen szintén kijutott Németországból, így a család később egyesült.

Metzstein 17 évesen, gyakornokként kezdett dolgozni az egyik legnevesebb skót építésziroda, az 1927-ben alapított Gillespie, Kidd & Coia berkein belül, és egészen a cég 1987-es felbomlásáig kitartott. Miután esti oktatásban elvégezte a Glasgow School of Art építészkarát, korai munkái főleg római katolikus templomok voltak, amelyet vele egyidős kollégájával, Andy MacMillannal tervezett. A Le Corbusier és Frak Lloyd Wright hatását tükröző épületek a második világháború után gyorsan átalakuló, modernizálódó és urbanizálódó Skócia ma is jelentős emlékei. Kiemelkedik közülük Glenrothes 1957-ben elkészült temploma, amelynek tervezésére ugyan az egyház a harmincas években szakrális épületeivel nagy karriert befutó cégalapítót, Giacomo Antonio Coiát kérte fel, de a tényleges munkát a két fiatal, az önmagát ateistának valló, zsidó származású Metzstein és a presbiteriánus MacMillan végezték.

A cardrossi Szent Péter Szeminárium pusztuló belső tere - Kép © wikipédia

A pusztuló Szent Péter Szeminárium

További templomok (East Kilbride, Kilsyth, Drumchapel, Dennistoun) mellett Metzstein kétségtelen főműve az 1966-ban elkészült Szent Péter Szeminárium, amely egy meglévő udvarház bővítéseként épült Cardrossban. A nemzetközi visszhangot kiváltó épületegyüttes nemcsak az egyház modern melletti elkötelezettségét jelezte, de az akkor kortárs brit építészetben is úttörőnek számított; a DOCOMOMO később a modern építészet világszínvonalú emlékei közé sorolta. Modern hangvételük mellett ugyanakkor Metzstein és MacMillan a skót építészet nagyjai, Alexander Thomson és Charles Rennie Mackintosh elkötelezett tisztelőjének számított, ami a háború utáni évtizedekben korántsem volt magától értetődő.

St Bride templom, East Kilbirde - Kép © wikipédia 

St Bride templom, East Kilbirde

A hetvenes évek végére azonban a helyzet megváltozott; az egyház pozíciói és a modern építészethez való viszony is átalakultak. A Szent Péter Szemináriumot a második vatikáni zsinat irányelveinek megfelelően, amely a városi környezetet preferálta a papi képzéshez, 1980-ban elhagyták. Azóta üresen áll, és bár a Historic Scotland védetté nyilvánította, illetve 2008-ban a World Monuments Fund listájára is felkerült, ma is üresen pusztul. Az East Kilbride-i templom harangtornyát elbontották, de ez a sors várt a drumchapel-i templomra is, néhány nappal a védetté nyilvánítása előtt. Metzstein válaszként, félig-meddig tréfából létrehozta a kedvec whiskyje után elnevezett Macallan-klubot, azoknak az építészeknek, akinek munkáját megkérdezésük nélkül elpusztították vagy átalakították.

A cég utolsó munkája az 1980-ban elkészült cambridge-i Robinson College volt, Metzstein ezután az oktatásnak szentelte magát egykori alma materén, amelyet addigra MacMillan vezetett, illetve az edinburgh-i egyetemen. Humorérzékét sosem vesztette el. Amikor 2008-ban MacMillannal együtt megkapták a Royal Institute of British Architects kitüntetését, megjegyezte: „jobb lett volna, ha még életünkben kapjuk meg”.

Még nincs hozzászólás szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólások

legutóbbi postok

kedvenceink

szerzők

  • Kovács Dániel
  • Ongrádi Melinda
  • Séllei Lilla
  • Tóth Katalin

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem