36 méteresre felnagyítva és tükörfényes felülettel alkotná újra a svéd Råk-Arkitektur azt a sziklát, amelyből a legenda szerint Artúr király kihúzta kardját. Az elképzelés a rejtélyes nevű brit szervezet, az Organization for Mythological Protection and Promotion (OMPP) által kiírt tervpályázatra született, helyszíne pedig a middlesexi Trent Park közelében lenne, amelynek Camle Moat néven ismert szigetecskéjén a feltételezések szerint egykor Artúr vára állhatott.
A tervezők helyzetét persze megnehezíti, hogy Artúrról azt sem tudjuk biztosan, létezett-e egyáltalán. A Camle Moaton az 1920-as években kezdeményezett feltárások mindenesetre római kori épületmaradványokat kerítettek elő, a területen tehát emberi élőhelyként szolgált egy-két évszázaddal azelőtt is, amikorra Artúr létezését teszik a történészek. Az OMPP 2011-ben pályázatot írt ki olyan létesítmény tervezésére, amely turisztikai attrakcióként Trent Park környékére vonzaná a régmúlt és a misztikum iránt érdeklődő turistákat.


A Råk-Arkitektur elképzelése okosan vegyíti a legendát a legfrissebb technológiával. A 36 méter magas, kősziklára emlékeztető építmény homlokzatát tükörfényes anyaggal borítanák, amelyre hidrofil, öntisztítő védőréteg kerülne. A szikla belseje üreges, a hatalmas térbe felülről a kard üveghegye lóg be, amely nappal beengedi a természetes fényt, éjszaka pedig a beépített reflektoroknak köszönhetően fénycsóvát lő az égre. Az építészek spirituális központot vizionálnak a különleges struktúra, amelyben több vallás követői is tarthatnak kultikus eseményeket.

Bár a svéd iroda elképzelése megnyerte az OMPP pályázatát, megvalósulása egyelőre nem fenyeget.






Hozzászólások