Meglehetősen vegyes a véleménye szűkebb pátriájának, a skóciai Edinburgh-nek kortárs építészetéről a leghíresebb skótnak, Sir Sean Connery-nak. A 77 éves színészlegenda üzenetét a városi tanács volt vezetője, Donald Anderson tolmácsolta a minap.
A kultúra egyéb területein tevékenykedők közül is egyre többen érzik szükségét annak, hogy véleményt nyilvánítsanak a kortárs építészettel kapcsolatban. Ez tulajdonképp örvendetes hír lenne, kellően megalapozott vélemények esetében. Sajnos többnyire nem erről van szó. A legnagyobb közéleti vihart London felhőkarcolói kavarják, amelyek nemcsak Károly walesi herceg bírálatát váltották ki, de nemrég Guy Ritchie filmrendező is alaposan leszólta őket. Jóval kiegyensúlyozottabb Sir Sean Connery Edinburg új építkezéseivel kapcsolatban: a színész megnyilatkozása arra enged következtetni, hogy valóban ismeri a hazai építészeti színtér szereplőit.
A 77 éves Connery augusztus 25-én megjelent, „Skótnak lenni” című önéletrajzi könyvében tér ki a skót főváros kortárs épületeire, és véleményét a minap a város tanácsát nyolc esztendeig vezető munkáspárti Donald Anderson interpretálta a helyieknek – írja az Evening News edinburgh-i kiadása. A színész három skót irodát név szerint is kiemel: Allan Murray, Malcolm Fraser és Richard Murphy munkáival különösen elégedett, de a város új épületeinek átlagos színvonalával egyáltalán nem. Connery úgy látja, hogy a városnak esélye lenne a nemzetközi filmes központtá válásra, de ennek érdekében nem sokat tesznek.
Anderson ezt cáfolta: szerinte a vezetés támogatja ezt a víziót. A Festival Square-re elképzelt filmközpont terveit még 2004-ben ezelőtt készítette a Connery által is nagyra tartott Richard Murphy, de azóta nem sok előrelépés történt az ügyben; az iroda honlapján megtekinthető konkrét terveket még a városvezetés sem látta. Anderson szerint mindenesetre Connery-nek nincs kifogása az ellen, hogy ha egyszer elkészül, a központ az ő nevét viselje majd.







Hozzászólások