Komoly diplomáciai konfliktusok híján a brit örökségvédelmi szervezet tehet keresztbe az USA londoni nagykövetének. Ha ugyanis védetté nyilvánítják az Eero Saarinen által a hatvanas években tervezett követségi épületet, a hivatal tervei a költözésről és az ingatlan értékesítéséről könnyen dugába dőlhetnek.
Az English Heritage komolyan mérlegeli, hogy védettségi javaslatot tegyen a londoni USA-követség épületére. A neves finn-amerikai építész, Eero Saarinen tervei alapján készült házat 1960-ban nyitották meg a Grosvenor Square-en, és az évek során számos történelmi jelenet szemtanúja volt, leginkább tüntetéseké, Vietnamtól az iraki háborúig. Robert Tuttle, az USA jelenlegi nagykövete azonban nem örülhet a kezdeményezésnek, ő ugyanis azt tervezi, hogy elköltözteti hivatalát a jelenlegi biztonsági előírásoknak már nem megfelelő épületnek, és eladja azt.
A védett státusz az épület lebontását ugyan nem teszi lehetetlenné, de jóval bürokratikusabbá igen. A brit sajtóban már a lehetséges vevők nevei is felröppentek, köztük az ingatlanmágnás Richard Caring-é. A London, egyszersmind a világ egyik legdrágább környékén fekvő ingatlan ára akár a félmilliárd fontot is elérheti, persze, ha nem kap védettséget. A nagykövetség szóvivője azt közölte: a hivatal elköltöztetése csak az egyik opció; mérlegelik a jelenlegi épület felújítását is.
Az épület védetté nyilvánítását eredetileg a Twentieth Century Society javasolta; ez a befolyásos szervezet kezdeményezte a Temze-parti Bankside erőmű átépítését is a Tate Modern céljaira. A társaság különös figyelmet fordít Britannia közelmúltbeli épületeinek védelmére: legutóbb Richard Rogers alig húszéves Lloyd’s-székházát javasolták védelemre, és síkra szálltak a birminghami városi könyvtár brutalista tömbjének megmentéséért is.







Hozzászólások