A Magyar Universitas Program kültéri plasztikára kiírt pályázatán tizenhét beérkezett pályamű közül a Városi Tájkép Csoportnak (vezető tervezők: Szöllőssy Barbara és Pyka Zsolt ipari formatervezők) ítélték az első díjat. A köztéri bútorplasztikát 2008. november 21-én adták át.

A Művészeti Zsűri a formatervező csapat tervét, a kortárs művészet területén eddig hiányként konstatálható, újszerű hangvételű műtípusként jellemezte, indoklásuk szerint hosszú idő óta először született olyan pályamű, mely növényzetben, annak plasztikai megjelenítésében gondolkodik. Az ismert formatervező duó legújabb munkáját a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni campusának kertjében építik meg.
Az Élő Mű egyfelől installáció, másfelől utcabútor, félig szobor, félig állandóan változó élőkert. A designerek egy olyan speciális utcabútor-együttest akartak tervezni, mely az egyetemisták által használt teret élettel tölti meg, tekintettel a tervezett új épület jellegére. A „design-kompozíciót” a kollégiumban élő fiatalok teszik élővé, folyton változó képet adva így magának a tárgynak, ezáltal a körülötte elterülő ligetnek is.
Az Egyetem iniciáléit életre keltő növényszobrok, az évszakok körfogásának ütemében szinte minden héten más-más vizuális élményt nyújtanak. A látszóbetonból öntött bútoregyüttes elemei megelevenedő negatívokként vetődnek a földre az árnyékolóként is funkcionáló növényszobrokból. A speciális, látszóbeton „szalagokból” épített köztéri bútorplasztika lehetővé teszi az arra járók, tanulni vágyók, sétálók, beszélgetők számára, az üldögélést, heverészést, megszűntetve ezzel a plasztika passzív tulajdonságát és a kert aktív szereplőjévé teszi a téri együttest.
A Magyar Universitas Program 2005 és 2008 között a magyar felsőoktatás legnagyobb mértékű infrastukturális minőségi fejlesztése, átlagban évi 44 milliárd forintos befektetési összeggel. A program keretében a fejlesztéseket végző beruházók vállalják, hogy a beruházási összeg 1%-át kortárs műalkotás megvalósítására fordítják.






Hozzászólások