A közmunkát használná fel a gazdaság élénkítésére az Egyesült Államok leendő elnöke, Barack Obama, csakúgy, mint elődei tették a harmincas évek nagy válságának idején. A megválasztott demokrata elnök már januártól beindítaná a programot.

Jóllehet ő maga megtagadta, hogy becslésekbe bocsátkozzon, Larry Summers, a nemzeti gazdasági tanács új elnöke szerint akár a hétszáz milliárd dolláros értéket is elérheti Barack Obama tervezett új építési programcsomagja – írja a Building. Hogy a költségeket miből fedeznék, arra egyelőre nem született magyarázat. Az viszont kétségtelen, hogy a 2011-ig 2,5 millió új állást kreáló közmunkaprogram a maga nemében a legnagyobb lenne a New Deal óta az Egyesült Államokban.
Obama utakat, iskolákat, hidakat és energiatermelő egységeket építtetne, a gazdaság élénkítésére. Az elnökjelölt azt tervezi: januári beiktatása után azonnal megindulhat a program előkészítése. Mint korábban megírtuk: az erőltetett mértékű állami építkezések a harmincas években megfelelő eszköznek bizonyultak a túltermelés kiegyensúlyozására; a jelenlegi rossz gazdasági helyzetnek azonban alapvetően eltérőek az okai, így a program kivitelezhetősége meglehetősen kétségesnek tűnik.






Hozzászólások
a finanszirozas eleg egyszeru: 30 eves amerikai allamkotveny.
amikor hitelvalsag van, akkor a cegek nem kapnak hitelt, mert tul kockazatos, a penz viszont nem vesz el, hanem atmegy nagbiztonsagu allampapirokba. tehat az amerikai allamank a szokasosnal olcsobbak a forrasai. ezeket akarja obama infrastrukturalis beruhazasokra, amivel fel akarja porgetni a gazdasagot, es ez egybol megoldana a hitelvalsagot is.
japan is hasonlokkal probalkozott a 90-es evekben, de ott nem sikerul 10 evig.