Háromszáznegyven építészeti alkotás, köztük hét magyarországi mű indult az Európai Unió és egyben kontinensünk legnagyobb építészeti versengésén a Mies van der Rohe-díjért. Az 1987 óta kiosztott elismerést elnyerte már többek közt Rem Koolhaas, Zaha Hadid és Dominique Perrault, így a díjazottak listájába bekerülni nem kis megtiszteltetést jelent.

A hatvanezer eurós Mies van der Rohe-díj az Európai Unió legfontosabb építészeti elismerése, amelyre bármely tagországbeli építész pályázhat az előző két évben befejezett munkájával. A barcelonai Mies van der Rohe Alapítvány közreműködésével kiosztott díj mellett egy kiemelkedően tehetséges fiatal építészet is jutalmaznak, húszezer euróval. Mivel a fináléba bekerülő 340 mű előzsűrizésen esett túl, így már erre a listára felkerülni is presztízsértékű.
A hét magyar induló mindegyike az elmúlt évek hazai építészeti termésének legjavát képviseli. A többszörösen díjnyertes Lánchíd 19 Design Hotel (Sugár Péter – ifjabb Benczúr László) és a nemzetközi figyelmet is kiváltó Kopaszi-gáti beépítés (t2a architects), illetve Kis Péter Építészműtermének A10-címlapon szerepelt Práter utcai bérháza mellett olyan remek munkákat láthatunk viszont a listában, mint a Zoboki-Demeter Richter Gedeon-épülete, Bodrossy Attila és Czigány Tamás győri építészkari műteremháza, a Kiss-Járomi építésziroda Paksi Képtára és Nagy Tamás gödöllői római katolikus temploma.
A magyar házaknak azonban idén is erős mezőnnyel kell szembenézniük. A húsz brit induló között ott van David Adjaye Stephen Lawrence Center-je, Thomas Heatherwick East Beach Caféja, az Anish Kapoor szobrászművész számára tervezett ház Tony Frettontól vagy az Allies and Morrison által felújított Royal Festival Hall. A tíz norvég nevezés között a Snohetta operaháza tűnik a favoritnak, a németek sorában pedig ott találjuk a Coop Himmelb(l)au BMW Welt-jét, a Wandel Hoefer Lorch müncheni zsidó közösségi központját és a januárban nyíló Porsche-múzeumot is (Delugan Meissl). Lengyelországból és cseh földről is nyolc-nyolc alkotás indul idén.






Hozzászólások