A zuhanó telekárak miatt bajba kerülhet a Londoni Fejlesztési Ügynökség, amely 65 millió font hitelt vett a 2012-es olimpiai parkra. Az ötkarikás játékok után lakó- és közparkká alakuló létesítmény ugyanis a szakértők szerint legalább 2025-ig veszteséget fog termelni, ezt pedig eredetileg a fejlesztői csomagok bevételével ellensúlyozták volna.

A fejlesztési ügynökségnek valószínűleg állami segítségre lesz szüksége az olimpiai sportolófalunak is otthont adó park finanszírozásánál. A kelet-londoni Lower Lea Valley-ben fekvő telken 2012 után a tervek szerint tizenegyezer lakás épül. Az új városrészt magasvasútvonal kapcsolja majd be a brit főváros vérkeringésébe. A különleges elrendezésű közparkot tizenkét új hídjával együtt neves építészek és vizuális művészek tervezik.

Az állami pénzt elsősorban az olimpiai létesítmények és helyszínek átalakítására, valamint karbantartásra költenék. A kezdeti kimutatások szerint az első tíz évben erősen veszteséges, majd lassan nyereségesbe forduló beruházás kapcsán az volt az eredeti elképzelés, hogy az ügynökség a fejlesztőknek értékesített csomagokból fizeti vissza a telek árát, ám ez a globális válság következtében zuhanó árak miatt ellehetetlenült. A regenerációs projekt sikere több szempontból is annyira fontos, hogy lebonyolítására külön céget hoznak létre, amelynek élére most keresik a vezérigazgatót és az elnököt.
A londoni olimpiai létesítmények beruházási költségei ettől függetlenül is hónapról hónapra nőnek. Csak a központi stadion ára 22 millió fonttal lett több az elmúlt hat hónapban – jelentette be a brit kormány február ötödikén. A többi létesítmény költségei is meredeken emelkednek, bár a beruházók szerint egy darabig ki lehet egyensúlyozni az árnövekedést, amit pedig nem, azt az állam fedezné megtakarításaival.






Hozzászólások