Az épített örökség elszánt védelmezőjének szerepében fellépő Károly herceg, aki ökováros-koncepciójával is felhívta magára a figyelmet, ismét hevesen kikelt a kortárs építészet ellen. A trónörökös szerint a modernség álcája valójában a kevés érintetlenül maradt brit városnegyed tönkretételét takarja, és konkrét programmal szólított harcba a londoni magasházak tervezésének esetlegessége ellen.
Károly a történelmi helyszíneken emelt új épületekkel kapcsolatos szakmai fórumon szólalt fel, és a tőle megszokott módon fölöttébb érzékletes hasonlatokkal támasztotta alá mondanivalóját. Korábban gennyhólyagnak nevezte a világörökségi helyszínek rálátási sávjába belelógó kortárs felhőkarcolókat, most pedig arról beszélt, hogy a felelőtlen toronyházépítések miatt himlőhelyes lesz a brit városok sziluettje, mivel a tervezett felhőkarcolók belerondítanak az értékes kilátásba, és megfosztják a következő generációkat a vizuális örökség fontos részétől.
Londonban évek óta dúl a gigászok csatája, azaz a londoni belvárosi felhőkarcolók engedélyezésének több epizódos háborúja. Károly leginkább Renzo Piano 66 emeletes Üvegszilánkjának – sokak szerint a világ legszebb tornyának – építését ellenzi, de a magasságkorlátozással nincsen egyedül. Néhány hónapja a legendás műemlék erőmű, a Battersea Power Station kortárs bővítésének tervét fejezte le jó néhány méterrel a helyi önkormányzat.
A trónörökös viszont azt is világossá tette, hogy a megfelelő helyeken, így például a londoni Canary Wharf és a párizsi La Défense negyedekben egyáltalán nincsenek ellenére a felhőkarcolók. Károly a hatásos analógiákon túl konkrét programot is kínál a várostervezőknek és az építészeknek: az épületeket 20 helyett 100 év élettartamra tervezzék, az újrafelhasználást lehetővé tévő rugalmas módon, alaprajz, anyaghasználat és ökológia szempontjából is az adott kontextusnak megfelelően, a környező épületek hierarchiájának figyelembevételével, de legfőképpen „szépen”, vagyis hagyományos stílusban, a mai technológiák és energiaforrások viszont legyenek maiak.






Hozzászólások