Három helyi építészirodát maga mögé utasítva a brit Foster & Partners kapta a megbízást egy üresen álló, óriási hivatali épület felújítására San Franciscóban. Az eset példátlan felháborodást váltott ki az amerikai szakmai körökben, a beruházás ugyanis a kormányzati gazdaságélénkítő csomag része, a pénz egy része azonban így külföldi építészirodába vándorol. Bár a törvényben nem szerepel, hogy csak amerikai cégek vehessenek részt az ilyen feladatokban, nemrég a Londonba tervezett új nagykövetség pályázatánál az USA külügyminisztériuma protekcionistának bizonyult, igaz, biztonsági körülményekre hivatkozva.

A Foster & Partners, amely az amerikai kollégákhoz hasonlóan ugyancsak megszenvedte a válságot, három friscói induló: a Skidmore Owings & Merrill, az Architectural Resources Group és a HKS párosa, valamint a Hornberger + Worstell és a William McDonough duója elől halászta el a 130 millió dollárosra becsült megbízást az 50 UN Plaza felújítására. Martin Bovill, a több helyi műemlék sikeres helyreállításával büszkélkedő Hornberger + Worstell munkatársa az Architect’s Newspapernek megdöbbenését fejezte ki a döntés kapcsán, mondván: számos magasan jegyzett és helyi tapasztalattal bíró építésziroda van a környéken, így nem kéne a kormányzati pénzt külföldre folyatni.
A döntést meghozó General Services Administration azonban tartja magát ahhoz, hogy a legjobb pályázatot választották, a gazdaságélénkítő csomagról rendelkező Recovery Act pedig nem zárja ki a külföldi cégeket. Hivatkozási alapjuk a Brooks-törvény nevű szövetségi rendelkezés, amely a minőséget, és nem a kínált árat szabja tárgyalási alapként a hasonló megbízásoknál. A kedélyeket vélhetően nem csitítja, hogy a városban nemrég elhalasztották a Transbay Transit Terminal átépítését, mert ahhoz is 400 milliós állami mentőövet vennének igénybe.
A dolgok jelen állása szerint a megbízás Fosteréknél marad, akiktől San Francisco vezetése hasonlóan ikonikus épületet várna, mint a berlini Reichstag. A hatemelet, klasszicizáló 50 UN Plaza 1936-ban épült Arthur Brown tervei alapján, aki a városházát is tervezte. Az épület 2007-ben üresedett meg, miután megnyitott a Los Angeles-i Morphosis új szövetségi központja. Azóta nem sok minden történt az ódon falak közt, leszámítva, hogy itt vették fel az Oscar-díjas Milk című film néhány jelenetét, amelyek a San Franciscó-i városházán játszódtak.






Hozzászólások