Mind több kivitelezési problémát észlelnek a négy éve teljes körű felújítás után átadott székesfehérvári Vörösmarty Színházban; egy bejáratot le kellett zárni, mert a vizesedő burkolatok miatt életveszélyessé vált. Miközben szakértői vélemény készül az épület állapotáról, a kivitelező Baucont Zrt. csődöt jelentett, így az is előfordulhat, hogy nem lesz, aki elvégezze a garanciális javításokat.

Beázik a nézőtér mennyezete, repedeznek a művészbejáró lépcsői, rozsdás a mozgássérült-feljáró szerkezete, tönkrement a kávézó márványlépcseje, a próbaszínpadon pedig a meghibásodott hűtésrendszer miatt akár 35 fok fölé is felkúszik a hőmérséklet – sorolja a Vörösmarty Színházban tapasztalható hibákat a székesfehérvár.hu. A városban jegyzői vizsgálat indult a színház kivitelezői hibái miatt, amelynek eredménye szeptember elejére várható. A mára csődöt jelentett Baucont Zrt. négy induló közül, közbeszerzési pályázaton nyerte el a kivitelezést 2004 januárjában.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház az ország egyik legrégibb ilyen létesítménye: 1874-re épült fel ifj. Koch Henrik és Skalnitzky Antal tervei alapján. A legutóbbi felújítás során pincétől a padlásig átformálták az épületet, Szőkedencsi Géza és Pintér Tamás (Artonic Építészeti Design Kft.) tervei alapján. Megújult a nézőtér, az előcsarnok, valamint teljesen új színpadtechnikát és légkondicionálást építettek be. A négymilliárd forintba kerülő munkákat 90%-ban állami támogatásból finanszírozták, a fennmaradó hányadot a város állta.






Hozzászólások