Sok város igyekszik zöldebbé tenni tömegközlekedését, de San Franciso az első, ahol mindezt a buszmegállóknál kezdik. Az ötlet egyszerű, de zseniális: a buszvárók hullám alakú tetejébe napelemet integráltak. A megtermelt fotovoltaikus energiát a LED kijelzők és a látássérülteknek készült, gombnyomással működtetett hangosbeszélő üzemeltetésére fordítják majd, a felesleget pedig betáplálják az elektromosenergia-hálózatba. Gavin Newsom polgármester zöld utat adott a projektnek, amelynek keretén belül 5 év alatt 1200 buszmegálló felépítését tervezik.

A pavilonok tervezésére pályázatot írtak ki, a 35 jelentkező közül végül a Lundberg Design került ki győztesen. A különböző forgalmú környékekre háromféle változat tervei készültek el: a 70%-ban újrahasznosított acélból készült, csavarokkal összeállított váz 2,3 és 4 egységes változatban állítható fel. A hullámvonalú tetőt egyébként a környékre jellemző földrengéshullámok inspirálták. A projekt szponzora a Clear Channel, amely a támogatásért cserében 15 évre megkapta a hirdetési felületek használatának jogát. Reményeik szerint a buszmegállók nemcsak a város arculatának részeivé válnak majd, de a többi városnak is példát adnak a tömegközlekedés zöldebbé tételére.






Hozzászólások