A World Architecture Awards ötödikén fordulójában a legjobb húsz építészeti alkotás közé választották a budapesti 1956-os emlékművet, az i-ypszilon csoport munkáját. A most elismert, összesen húsz építészeti projektet nemzetközi zsűri és a felhasználó építészek közössége választotta ki a World Architecture Community honlapjára feltöltött munkák közül. A magyar munka mellett szerepel a díjazottak között amerikai, japán, sőt: bangladesi is.

A World Architecture Community immár ötödik alkalommal kiosztott díjára azok a munkák érdemesek, amelyeket feltöltöttek a portálra. A globális építészhálózatot létrehozni kívánó közösség tagjainak száma idén augusztusban elérte a kilencezret; ez az alap válogatja ki az elismerésre szánt munkák nagyobb körét. A VIP-szekcióhoz tartozó, csaknem kétszáz építész, teoretikus, intézményi képviselő ebből a tág körből válogatja a húsz díjazottat és néhány további, elismerésre méltatott projektet. (Az ide meghívottak között szerepel például Mario Botta, Eric Owen Moss, Zvi Hecker vagy Arata Isozaki.)
Az i-ypszilon csoport, azaz Emődi-Kiss Tamás építész, György Kata képzőművész, Horváth Csaba képzőművész és Papp Tamás építész most elismert munkája az 1956-os forradalom fél évszázados évfordulójára készült el, az Ötvenhatosok terére átnevezett egykori Felvonulási téren, a Sztálin-szobor helyén. Bár a nonfiguralitást a forradalom és szabadságharc résztvevői közül többen vitatták, az emlékmű igényes anyaghasználata és összetett szimbolikája pozitív kritikákat váltott ki itthon és külföldön is.
***
Kiemelt programajánlónk: Rapid Randi
A 4szoba.hu első hivatalos rendezvénye: ingyenes lakberendezői szaktanácsadás a Design Héten, a 4.szoba.hu olvasói által legmagasabbra értékelt tervezőkkel az Erzsébet téri Gödörben október 10-én, 15-17 óráig.






Hozzászólások