Az első hölgyként Kazuyo Sejima, a japán SANAA építésziroda társalapítója lesz a 2010-es Velencei Építészeti Biennále direktora. A jövő évi, 12. biennálét augusztus 29. és november 21. között rendezik meg a lagúnák városában. A magyar kurátori pályázat nemrég zárult le, eredmények december elején várhatóak.

Kazuyo Sejima 1956-ban született, majd diplomázása után Toyo Ito építészirodájában kezdett dolgozni. 1987-ben nyitotta meg saját stúdióját Tokióban. 1995-ben Ryue Nishizawával megalapította a SANAA építészirodát, amely azóta világhírnévre tett szert, többek között a New Museum of Contemporary Art épületével New York-ban, vagy az idei londoni Serpentine-pavilonnal. A japán Kanazawa városában épített 21. Századi Művészeti Múzeumok a 9. Velencei Építészeti Biennálén a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt kapta. Sejima már korábban, 2000-ben részt vett a biennálén a japán pavilon kurátoraként, ahol a City of Girls című kiállítást rendezte meg.


Bár részletes programot még nem tett közzé, Sejima valószínűleg az építészet határainak elmosódásával és az ellentétekkel foglalkozik majd a Biennálé igazgatójaként. A kétévente megrendezett velencei fesztivál a legfontosabb építészeti rendezvények közé tartozik a világon; igazgatói posztján a szakma gyakorlói és teoretikusok váltják egymást. 2008-ban Aaron Betsky dirigálta a programot, előtte többek között a londoni Design Museum-ot igazgató Deyan Sudjic és Massimiliano Fuksas olasz építész vállalta magára a feladatot.






Hozzászólások