Pécs új arcát ismerhetik meg ezentúl a város polgárai és az Európa Kulturális Fővárosába érkező vendégek. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) tavaly indított túraoldala, az artur.org.hu négy pécsi túrával bővült, a pécsi építészet legfontosabb kortárs házai közül szemlézve.

59 kortárs építészeti alkotást tartalmaz az artur pécsi adatbázisa, három gyalogos és egy kerékpáros túrába szervezve. A 2009-ben hét budapesti túrával bemutatkozó oldal komoly visszhangot váltott ki. A sajtóból és a felhasználóktól érkező pozitív visszajelzések nyomán a KÉK úgy döntött: idén Péccsel folytatja az oldal bővítését.

Pécs mindig is sajátos helyet töltött be a magyar építészetben. A gazdag történelmi örökség, a Zsolnay-manufaktúra jelenléte és a Bauhaus-hagyományok mellett a Dél-Dunántúl központjaként a város a hetvenes-nyolcvanas években is valóságos építészeti laboratóriumként működött. Napjaink pécsi minőségét pedig többek között az is jelzi, hogy a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara, a regionálisan meghatározó építészképzés színtere 2004-ben egyetemi rangra emelkedett.

Az Európa Kulturális Fővárosa év tiszteletére elindított építkezések teljesen átszabták a város arculatát, hiszen a kulcsprojektek mellett számos utca, tér és az alvárosközpontok is megújultak. Bár a nagyszabású munka még nem fejeződött be, az artur ennek eredményeit is bemutatja, részeként a nyolcvanas évek elejéig visszanyúló, részletes és átfogó adatbázisnak.
Az oldalon az eddigiekhez híven a pécsi épületek túrái is kinyomtathatóak, valamint elérhetőek mobiltelefonon és iPhone-on, megkönnyítve a sétákat. Újdonság, hogy a Facebook rajongói oldal mellett az artur.org.hu-n is lehetőség nyílt az azonnali visszajelzésre a készítőknek, valamint, hogy minden egyes házat posztolni lehet a Facebookra.






Hozzászólások