A Gazdaságkutató Zrt. (GKI) 2011-re az építőipari termelés 4 százalék körüli növekedését prognosztizálja. Jó hír ez az építkezést, felújítást tervezők számára, hiszen aki idén tavasszal, illetve nyáron hozzálát a munkálatok megkezdéséhez, jelentős összeget takarít meg. A GKI szakértőjét, illetve az építőipar meghatározó szereplőit arról kérdeztük, mit várnak a 2011-es évtől, illetve hogy pontosan mennyivel marad több a zsebünkben, ha az építkezést, felújítást már az év elején megkezdjük.

A 4 százalékos növekedésre felállított prognózist Petz Raymund, a GKI elemzője egyrészt azzal indokolta, hogy a 2013-ig lehívható EU-s – projektfinanszírozásra fordítandó – pályázati pénzek jelentős részét még nem vettük igénybe. Ennek fő oka az, hogy a kormányváltás előtt és után kevesebb pályázat elbírálására került sor. Az építőipari termelés növekedéséhez az is jelentős mértékben hozzájárul, hogy hazánkban három autógyár épül, illetve kerül bővítésre.
A 2010-es év során érzékelt visszaesés számos tényező együttes hatásának eredménye: a lakásépítések, amelyek „békeidőben”az építőipar 20 százalékát teszik ki, a válság, illetve az ösztönző intézkedések elmaradása miatt csökkentek; a közbeszerzések, amelyeknek aránya 40 százalék, az EU-s források befagyása miatt, a gazdálkodó szféra részéről érkező megrendelések száma pedig – amely szintén 40 százalékot tesz ki – azért csökkent, mert a cégek még nem érzik a válság végét.
Hogyan látják a helyzetet a cégek?
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója optimista az ágazat 2011-es teljesítményét illetően. A szakember úgy véli, az adócsökkentések, illetve a gazdaság fehérítése érdekében történt lépések meghozzák majd a 4 százalékos emelkedést.

A cég leányvállalatai közül egyébként több már a 2010-es év első három negyedévében jelentős növedékest produkált. A Mapei Kft. ügyvezetője szerint ez annak köszönhető, hogy a cégcsoport évi 80 000 000 eurót költ innovációra.
Markovich Béla elmondta, az, aki a 2011-es év első felében kezd építkezni, hozzávetőleg 10 százalékot takarít majd meg mind az építőanyagárakon, mind pedig a munkaköltségen. A cégvezető úgy véli, a 2011-es évben a verseny a válság alattinál semmiképp sem lesz élesebb. Az elkövetkezendő évek során várható növekedésre válaszul a Mapei Kft. folytatni kívánja azon stratégiáját, amelynek értelmében intenzív kommunikációt folytat mind a viszonteladókkal, mind pedig a vásárlókkal.
Hasonlóképpen vélekedik az ágazat 2011-es teljesítményét illetően Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője. Igaz, a szakértő az 1 százalék körüli növekedést tartja reálisnak. A 4 százalékos növekedés Őz Beáta szerint akkor tud megvalósulni, ha 2011-ben – többek között– a hitelhez jutás feltételei javulnak.
A VELUX Magyarország Kft. az elkövetkezendő időszak során kiemelt hangsúlyt helyez a környezettudatos építési módok alkalmazására, Őz Beáta szerint hosszú távon csak azok a cégek őrizhetik meg piaci pozíciójukat, amelyek kiemelt figyelmet fektetnek a környezettudatos technológiákra – a magán- és a vállalati beruházók körében ugyanis egyre fontosabb ez a szemléletmód.
„Magyarországon az építkezés költségei régiós összehasonlításban 20-30 százalékkal alacsonyabbak, mint a környező országokban. Ennek az olcsóságnak mindenképpen elsősorban a vásárlók látják hasznát” – vélekedik Illy Gábor, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatója. A Baumit Kft. vezetője az építkezés költségeit tekintve – a vásárlók szempontjából legalábbis – rendkívül optimista: szerinte idén tavasszal akár 30-50 százalékkal olcsóbban lehet majd építkezni, mint az elkövetkezendő években, amikor az építőipari termelés érezhető növekedésnek indul majd.
Illy szerint a válságot megelőzően, a kedvező feltételek mellett igényelhető hitelek időszakában megélénkült ingatlanpiac mobilitása megmarad. A cégvezető a legfőbb problémának azt látja, hogy a hitelfelvevők jelentős része a megszigorodott feltételek miatt elveszítette hitelképességét. A Baumit egyébként az egész régióban szolid növekedést produkált, a magyar leányvállalat a válság alatt is növelte árbevételét.

A hőszigetelés jó indok a festésre…
A GKI által jövendölt 4 százalékos növedékest Rácz Imre, a Tikkurila kereskedelmi igazgatója is reálisnak tartja, a cégvezető azonban úgy vélekedik, hogy ha ennél nagyobb arányú növekedést szeretnénk, mindenképpen állami beruházásokra lesz szükség. „A prognózisban szereplő növekedéshez az is szükséges, hogy az állam valamilyen szociálpolitikai támogatás formájában kiegészítse a többgyermekes családok lakáscélra fordított tartalékait” – mondja Rácz.
A Tikkurila a 2010-es évben a korábbinál jobb eredményt produkált, igaz, a válság előtti növekedést ez a cég sem volt képes folytatni. A kereskedelmi igazgató stratégiájában fontos szerepet kap a piac változásaira történő gyors reagálás: „az energiaáremelések miatt szükségessé váló hőszigetelési munkálatok például remek alkalmat kínálnak arra, hogy a vásárlók a megunt színek helyett új árnyalatokkal tegyék tetszetősebbé otthonukat”. Hasonlóan vélekedik Papp Ferenc, a hőszigeteléssel foglalkozó Austrotherm Kft. kereskedelmi ügyvezető igazgatója is, amely cég mind a környezettudatos gondolkodás, mind pedig a takarékosabb szemlélet miatt egyre keresettebb hőszigetelési megoldások piacának meghatározó szereplője. Papp Ferenc szerint nehéz megbecsülni, hogy pontosan mekkora összeget takarít meg az, aki már idén tavasszal, illetve nyáron nekilát a felújításnak, azt azonban ezen cég kereskedelmi igazgatója is megerősítette, hogy mindenképpen jelentős összegről van szó.












Hozzászólások