Tudományos magyarázat arra, hogy ez emberek jelentős része miért kezd el a tusoló alatt dudorászni, még nem született. De ha már a muzikális ént ennyire kihozza a tusoló, teljességgel érthető, hogy az első zuhanyrádiónak is meg kellett születnie. S míg a piac mára hemzseg a minőséginek nem nevezhető termékektől, akad pár kimondottan szép, formatervezett darab is.

 -

Ezek közé tartozik többek között a MUJI két, japán tervezésű zuhanyrádiója is, amit hétköznapi tárgyak mögé rejtettek el. Először egy hátkefébe, majd a tusfürdő-és samponadagolóba applikálták. Míg a hátkefén a nyélen lehet be-és kikapcsolni, illetve beállítani a zenélő dobozt, addig utóbbinál a kupak tekergetése segíti a váalsztást. A zuhanyrádiót európai piacra, japán diákok tervezték.