Csak kevesen tudják, de a ma embere nyolcszor annyi vizet használ, mint két generációval ezelőtt; világviszonylatban ez 4000 km3, míg itthon 146 ezer liter vizet jelent évente. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adatai szerint azt is tudjuk, hogy ez naponta körülbelül 110 l/fő/nap vízmennyiséget jelent. Persze számok nélkül, a sárga csekk alapján is tudjuk, drága mulatság a víz.

Nem meglepő hát, ha ilyen költségek mellett egyre többen gondolkodnak hosszútávon, otthonaikat pedig olyan eszközökkel szerelik fel, amik a fogyasztás visszaszorítását segítik.
Az itthon forgalomban elérhető csaptelepek többsége a víz-és energiaköltségek növelését segíti, percenkénti fogyasztásuk 10-15 liter körül alakul – holott a kínálatban már fellelhetők azok a termékek is, amikkel 65-70 százalékos vízmegtakarítást lehet elérni, mivel percenkénti vízfogyasztásuk 5-6 liter.

Ezt biztosítják a kézi zuhanyokba, csaptelepekbe applikált víznyomás-szabályozók, a levegővel „habosított” vízsugár, a termosztátos csaptelepek (melynek köszönhetően a felhasználó a csap megnyitásakor azt a hőfokú vizet kapja, amit beállít magának, vagyis nem kell hosszú perceket várni a meleg vízre), de szintén a takarékosság jegyében készültek az infravörös érzékelőkkel ellátott, elektromos csapok is, amik nemcsak a fürdőben, de a konyhában is felügyelik a gazdaságos vízfogyasztást.

Az Axor Citterio és Axor Uno termékcsaládokon belül például idén mutatkozott be az elektromostermékvonal ami nemcsak a víztakarékosságban, de a higiéniában és a helytakarékosságban is fontos szerepet kap; a csapok eltűnnek, a falra szerelhető egység pedig lehetővé teszi az egészen keskeny kialakítást.
A szenzoros technológiának köszönhetően az érzékelő előtti mozgástól a vízsugár automatikusan elindul, és csak rövid ideig folyik (0,3 Mpa mellett 0,5 mp), hatvan másodperc folyamatos használat után pedig a vízfolyás automatikusan elzárul. A szenzoros felület szinte láthatatlanul simul bele a vázba, a csap alsó részén kapott helyet, hogy a csapok – két teljesen különböző formavilága – ne sérüljön. Az EcoSmart technológiát persze ebből a két terméből sem hagyták ki, mindkét csaptelep percenkénti fogyasztása 5 liter.

Elektronikus csaptelep a konyhában
A költséghatékonyság persze nemcsak a fürdőben, de a konyhában is megoldható. A PuraVida elektromos konyhai csaptelep bár a mosogatást és a főzést nem intézi el senki helyett, a takarékoskodásból kiveszi a részét. Az egyedi csaptelep infravörös szenzor helyett egy elektromos hőmérséklet- és vízmennyiség szabályozó gombbal működik, ahol egy gombnyomással hideg vizet, két gombnyomással langyos vizet, míg három gombnyomással forró vizet kapunk. A gomb tekerésével a hőmérséklet és a mennyiség precíz beállítása is lehetővé válik, az értékeket színes fénydiódák jelzik.











Hozzászólások