Sorozatunk 22. epizódjához értünk; a fiatal magyar grafikusok sorában ezúttal egy olyan tehetséget mutatunk be, aki 25 esztendősen már tanít a Pázmány kommunikációs tanszékén és a pécsi Művészeti Szakközépben, emellett pedig saját stúdiójában dolgozik. A javaslatokat olvasóinktól természetesen továbbra is szívesen fogadjuk!

A 7 grafikusa: Nagy Tamás - Kép © Nagy Tamás

Nagy Tamáswww.nagydesign.hu

Tamás 2003-ban végzett a pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán, ahová négy év múlva szakoktatónak invitálták. Az egyetem mellett kezdett tanítani Pécsett, 2008-tól pedig óraadó a Pázmány Bölcsésztudományi Karának Kommunikációs tanszékén is. Ugyanebben az évben szerezte meg tervezőgrafikusi diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, egy tanári másoddiplomával együtt. Erasmus-ösztöndíját Valenciában töltötte, ahol grafikai és multimédia-kurzusokon vett részt.

Jelenleg szabadúszóként dolgozik, saját, 2009 óta működő stúdiójában. Elsősorban az arculattervezés és a kiadványszerkesztés érdekli (a Sík Sándor Könyvkiadó könyveit például hat éve tervezi), de foglalkozik webgrafikával is. Ragaszkodik ahhoz, hogy a számítógép mellett a saját kéz nyoma is megjelenjen munkáin, így előszeretettel nyúl a festészethez vagy a hagyományos grafikai technikákhoz. Sokat foglalkozott például anatómiával – a bonctani intézetben készült rajzaiért el is nyerte 2005-ben a Barcsay-díjat, amelyet a 20. század meghatározó grafikusának emlékét őrző alapítvány ítél oda.

Tamást szabadidejében elsősorban a tipográfia foglalkoztatja, de szívesen kipróbálja magát más területeken is, például szobrászati művésztelepek résztvevőjeként. 2009-ben Gyergyószárhegy és Jászberény, idén pedig Kászonaltíz nemzetközi művésztelepén szerzett tapasztalatokat.

Nagy Tamás: A betű reneszánsza - Az A újjászületése - Kép © Nagy Tamás

„A betű reneszánsza” pályázatra készült plakát az "a" betű újjászületése címmel.

Nagy Tamás: 550 éve született Mátyás király - Kép © Nagy Tamás

„550 éve született Mátyás király”; a Reneszánsz év keretein belül egy pályázatra készült plakát.

Nagy Tamás: A European Identity nemzetközi plakátpályázatra készült munka - Kép © Nagy Tamás

A European Identity nemzetközi plakátpályázatra készült munka.

Nagy Tamás: Az Országos Siller Fesztivál (Paks) plakátja - Kép © Nagy Tamás

Országos Siller Fesztivál (Paks) plakátja

Kiállítások
2005 ARC órásplakát kiállítás, Budapest
2005 „Testiség” a művészetben - csoportos kiállítás a Mu Színházban
2006 XV. Országos Tervezőgrafikai Biennálé (három beválogatott munka)
2008 Best of diploma kiállítás MKE Barcsay terem
2008 József Attila Klub Csoportos kiállítás, Budapest
2008 XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé
2008 A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága által kiírt „A betű reneszánsza” pályázat és közös kiállítás a Graphifest keretében, a Design Terminálban, Budapest
2010 Tiposzalon "Valóságos álom" kiállítás, Vízivárosi Galéria, Budapest

Nagy Tamás: Válogatott emblémák korábbi arculati megrendelésekből - Kép © Nagy Tamás

Válogatott emblémák korábbi arculati megrendelésekből.

Nagy Tamás: Diplomamunka - betűtípus mintalap - Kép © Nagy Tamás

Diplomamunka: betűtípus mintalap

Nagy Tamás: Diplomamunka - betűtípust bemutató kiadvány - Kép © Nagy Tamás

Diplomamunka: betűtípust bemutató kiadvány.

Szakmai eredmények
2003 Pro Talentum díj a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a Pécs Megyei Jogú Város polgármestere által adományozva
2004 A hollandiai Universiteit van Tilburg által kiírt Graduate Student’s Society embléma tervezési pályázat 1. helyezése
2005 Barcsay-emlékérem és Barcsay-díj
2006 European Identity - International Poster Exhibition helyezett és publikált plakát (Prága)
2006 Würth által kiírt környezetvédelmi plakát első díj
2008 Paks Kabalafigura tervezési pályázat 1. helyezett, majd az Innovációs project arculattercezése és kivitelezése
2008 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete által adományozott MAOE diplomadíj (a Brute Script betűtípus)
2008 A Magyar Reklám Szövetség díja az XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennálén a Brute Script betűtípusért

Nagy Tamás: Diplomamunka - a Brute Script betű típus lehetőségeit bemutató plakát - Kép © Nagy Tamás

Diplomamunka: a Brute Script betű típus lehetőségeit bemutató plakát.

Nagy Tamás: Diplomamunka - a Brute Script betű típus lehetőségeit bemutató plakát - Kép © Nagy Tamás

Diplomamunka: a Brute Script betű típus lehetőségeit bemutató plakát.

Nagy Tamás: Kalligráfia - Kép © Nagy Tamás

Kalligráfia, 100 x 70 cm, vegyes technika