Félig magyar, félig lengyel, de egészen kozmopolita grafikusunk már akadt a sorozatban, olyan azonban nem, aki gyerekkorában költözött külföldre és épített karriert, részben magyar gyökereire alapozva. Ez alkalommal David Foldvari, azaz Földvári Dávid munkáin keresztül egy ilyen tehetséget mutatunk be.

Földvári Dávid - davidfoldvari.co.uk
Dávid 1973-ban, Budapesten született, és 12 éves korában költözött az Egyesült Királyságba. A brightoni egyetemen tanult, majd a Royal College of Art hallgatója lett – ezzel egyidőben már grafikusként dolgozott. Első, a Dazed & Confused magazinban a kilencvenes évek végén publikált munkái révén csatlakozhatott a mára világhírű grafikai műhellyé vált Big Active ügynökséghez. Itt számos komoly megbízóval dolgozott együtt, a Penguin Books könyvkiadótól a Nike-n és a Motorolán át egészen a Greenpeace-ig. Eközben a zeneipar is magába szippantotta: többek között a London Records, a Mercury és az Island Records megbízásából tervezett borítókat.
Grafikai munkáin idővel komolyabb hangsúlyt kaptak magyar gyökerei: a hetvenes évek nagy közép- és kelet-európai grafikusainak hatását a mai brit kulturális élet jelenségeivel fűszerezi. Sajátos humora és markáns formavilága kiváló fórumra talált Charlie Brooker brit humorista-író heti publicisztikáival a Guardian hasábjain, újabban pedig az Observerben is publikál, David Mitchell írásaival együtt. Ha akad némi szabadideje, zenélni tanul és gitározik, illetve foglalkozik rajzoktatással is.

Ballhead

Birds

Bresci

Fanciullacci

Terre'Blanche

Önarckép

Eyeface

Eyeface

Eyeface

Phillip F.






Hozzászólások