A hg.hu is beszáll a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola négynapos rendezvénysorozatába: január 20-24. között az Design Terminálban három rendhagyó villámtalálkán várjuk a fotó és médiadesign, a grafika és a film, valamint textil- és kerámia iránt érdeklődőket a BKF tanáraival. A bizonytalanok, a magabiztosak, a kezdők és a haladók, a hobbiművészek és az elkötelezett szakbarbárok többek között Gőbölyös Luca, Július Gyula és Baráth Hajnal jótanácsait hallgathatják meg a rájuk jutó 15 percben.
A hg.hu Villámtalálkáin eddig stylistokkal vártuk az érdeklődőket. A jól bevált receptet ezután sem adjuk fel, de az Art Kickoff rendezvénysorozat erejéig új témákat próbálunk ki. A fotográfia és médiadesign témájú villámtalálkára január 21-én, szombaton 18-19 óra között várjuk az érdeklődőket, tervekkel, portfólióval, munkákkal felszerelkezve. A résztvevő művésztanárok: Gőbölyös Luca, Seres Szilvia és Murai András. A képzés iránt érdeklődőknek érdemes korábban érkezni, hiszen 10-13 és 14-18 óra között a Fotográfia szak külön programot is rendez a szakvezető Gőbölyös Luca és Szabó Dezső vezetésével; a vállalkozó szellemű látogatók barátaikkal vagy kedvenc tárgyaikkal a helyszínen kialakított profi műteremben válhatnak modellé.
A következő villámtalálkát hétfőn, január 23-án, a tervezőgrafika és az animáció napján rendezzük, ugyancsak 18-19 óra között, Július Gyula, Kardos Sándor és Szabó Gábor részvételével. A nap programjai közül szintén érdemes válogatni: 10-12 óra között Eperjesi Ágnes, Gallusz Gyöngyi és Július Gyula, a Tervezőgrafika szak oktatói mutatják be az elmúlt két év legsikeresebb diákmunkáit, feladatait. 12-13 óra között a BKF hallgatói: Tillinger Adrienn, Hermann Adél, Pákozdi Rebeka, Németh Zsófi, Valicsek Ildikó prezentálják gondolataikat, ötleteiket, terveiket Slézia József művészettörténész mentorálásával. 14-17 óra között pedig a látogatóktól kapott témákból tanári közreműködéssel a helyszínen készül film: a forgatókönyv megírását követően a jeleneteket is leforgatják a helyszínen, majd a közös vágás utn a kész filmet a helyszínen be is mutatják. A moderátor Jakupcsek Gabriella és Báron György lesz.
BKF Art Kickoff
A harmadik villámtalálkára január 24-én, kedden várunk mindenkit, 18-19 óra között. Ezúttal festő-nyomó, öltözék- és kiegészítő, valamint szövő és kerámia témában, Baráth Hajnal, T. Doromby Mária, Sárosi Krisztina és Koleszár Ferenc részvételével. A nap programjai közül az érdeklődők figyelmébe ajánljuk Rátai Dániel, a Leonar3Do feltalálójának előadását 10-11 óra között, a street-artos SLOW bemutatkozását 20-21 óra közt, de lehet egyedi divatfotókat is készíttetni 11-14 óráig, valamint animációs játékokban részt venni Sikur Mihállyal, Kiss Melindával és az Animáció szak elsőéves hallgatóival.
Minden program helyszíne az Erzsébet téri Design Terminál, és a Villámtalálkák, akárcsak a BKF Art Kickoff programsorozatának összes többi eseménye, természetesen ingyenesek. A részletes programot érdemes végigböngészni itt!






Hozzászólások