Ha valakinek hónapokon keresztül zombicsigákkal harcoló hangyák töltik be mindennapjait, az öt év Képzőművészeti Egyetem után elég meglepő. Vagy épp hogy nem? A 7 grafikusa sorozat 95. epizódjában: Faludi Róbert.
Faludi Róbert - prankentertainment.com, robertfaludi.blogspot.com
Óvodás korában elsősorban rajzfilmrendezőnek, esetenként pedig darukezelőnek szeretett volna felnőni. A helyzetet édesapja döntötte el, amikor szerzett egy Sinclair Spectrum számítógépet, és (már kisiskolásként) éjjel-nappal együtt játszottak. A grafikához való vonzódást tehát egyértelműen a játékok világa határozta meg Róbert számára, ennek dacára 2006-ra becsülettel elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakát. Mivel azonban a meditációs céllal rajzolt grafikákból megélni nem lehet, már egyetem alatt elkezdett játékgyártó cégeknek dolgozni. Emellett belépett a Magyar Képregény Akadémiába, több pályázaton is részt vett és képregényantológiákban is szerepelt, finn és magyar kiadóknál.
Utóbbit az magyarázza, hogy miután játékgrafikusként számos cégnél dolgozott Magyarországon, több mint négy évre Finnországba költözött. Miután megszűnt eredeti munkaadója, néhány finn társával létrehozott egy kis játékgyártó céget, a Prank Entertainmentet. Itt ő az egyedüli grafikus. Első játékok az iPadra készült Ant Raid, amire Róbert méltán büszke, mert a pozitív kritikai fogadtatás mellett a metacritic oldalán 2011-ben az év 8. legjobb iPad exkluzív játékának választották. A játék sztorija szerint az emberi méregtől zombivá változott, korábbi rovar- és kisállatbarátok támadják meg a hangyák világát, velük kell harcolni. Talán ebből is nyilvánvaló, hogy Róbertet a grafikában a sajátos, egyéni világ alkotása izgatja, amelyet minél több emberhez szeretne eljuttatni.

Ant Raid játékhoz készült ikon és reklám (trailer itt és itt)

Képek az Ant Raid játékból. (A játék január 26-odikán megjelenik iPhone-ra, iPod-ra, és magyar nyelven is elérhető lesz.)

Ant Raid-hez készült képregények

Pályázatra készült illusztráció

Egy lap Finn-Észt-Magyar Képregényantológiában megjelent műből
Kiállítások
2006 Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem, Diplomakiállítás
2005 Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem, Piranesi pályázat
2005 Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
2005 Budapest, Gödör
2005 Budapest, Retorta
2004 Svájc, Bern, BEA EXPO
2004 Budapest, Őszi Szalon
2004 Svájc, Sierre-i Képregényfesztivál
2004 Svájc, Luzern-i Képregényfesztivál
2002 Budapest, Újpalota, Közösségi Ház
2001 Budapest, Benczúr ház
2000 Magyar Építész Kamara
1999 Puskin Mozi
1994 és 1996 Nemzetközi Sci-fi és Fantasy Művészeti Pályázat, Debrecen

Részlet egy régi tusrajzból
![]()
Pixelanimációk

A PinkHell magazinban megjelent képregény első oldala

Linómetszet az egyetemi évekből

Az angol Playfish játékgyártó cégnek készült figuratervek






Hozzászólások