Design

Jó kezekben állítólag minden sörnyitó. A Tipton parafrázisában ez szemüvegre módosul: repülőgép-hulladékot és bakelitet éppúgy felhasználtak már extravagáns darabjaikhoz, mint régi filmszalagokat.

Alighanem sokan vannak azok, akik nem voltak elájulva a legelső szemüvegüktől. Nem találtak hozzájuk illő formát, nekik tetsző színt, szimpatikus keretet… Hasonló problémával szembesült Zachary Tipton is, amikor tizenhét éves korában az optikában található legdrágább keretet választotta. Ő azonban odáig merészkedett, hogy saját maga kezdett kísérletezni az ideális szemüveg elkészítésével. Ma már a Tipton egyet jelent a sajátos, extrém szemüvegekkel, melyeket olyan művészek is hordanak, mint Gothár Péter vagy Elton John.

A Lónyay utcában sétálva a járókelők nem is sejtik, hogy az egyik műhellyé alakított nagypolgári lakásban születnek a designokulárék. Szó szerint is hosszú utat tettek meg: a prototípusok még egy amerikai közösségi műhelyben készültek Seattle-ben, ahová Zack építészmérnök édesapjával járt le barkácsolgatni.

„Az első darabokat még hobbiszinten csináltam magamnak, aztán mások és észrevették és rendeltek maguknak. Főleg olyanok jöttek, akiknek személyre szabott igényeik voltak. Megkeresett például egy hegymászó, akinek olyan speciális dioptriás szemüvegre volt szüksége, amelyben felfelé is lát” – emlékszik vissza a kezdetekre, miközben mutatja is a legelső darabot, mely máig az egyik kedvence. Meglepő, de az „ősszemüvegnek” meglehetősen sok köze van a repülőgépekhez: a titániumszár a szinte a szomszédban lévő Boeing-gyár fémhulladékából született.

Zack nem elégedett meg ennyivel és a műanyagot nézte ki magának: ekkor talált rá édesapja lemezgyűjteményére és kezdett kísérletezni a mára szinte védjegyévé vált bakelittel. Az Egyesült Államokban azonban nem lelt ehhez megfelelő anyagot – így került a képbe Magyarország, ahol talált a céljainak megfelelő gyárat. Nem először járt itt: mivel édesanyja magyar, nemcsak a nyelvet tanulta meg, de magyar iskolákba is járt kamaszkorában. Miután a gyár meglelésével megoldódott az anyagprobléma, Zack testvérével, Zoltánnal céget alapított és megkezdődött a kétéves világkörüli hajsza az ügyfelekért.

A Tipton minden kliensét személyes találkozó során szerezte, ami nem kis teljesítmény annak tükrében, hogy a márka világszerte hetven üzletben van jelen Brazíliától Japánig. „Egyik városból a másikba utaztam, mindenhol a családiasabb hangulatú, galériajellegű optikusokat kerestük, akik az extrémebb vonalra mentek rá. Városonként általában egy ilyen van, ők viszont exkluzivitást akarnak, ezért nem szeretnék, hogy máshol is kaphassák a termékeket – így viszont csak egy boltnak tudunk eladni. Ez a különlegesség átka” – nevet.

A szakma is felfigyelt rájuk: 2004-ben megjelentek a világ legjelentősebb optikai szakkiállításán, a párizsi SILMO-n, és még abban az évben nevezték az egyik Vinylize keretüket a legjobban megtervezett napszemüvegek közé. Exkluzivitásuk átkának megtörésére végül azt találták ki, hogy több kollekciót csinálnak: a Vinylize bakelit-darabjai után a filmszalaggal díszített Cinematique- és a minimál PAF-szemüvegek következtek.

Elbeszélés közben Zack lelkesen mutogatja a szóban forgó szemüvegeket; így nem meglepő, hogy hetven üzletet sikerült rávennie termékei forgalmazására – bár saját bevallása szerint nem agresszív üzletember. Egy rövid ideig hallgatott ugyan közgazdaságtant az egyetemen, de a tanultak inkább a gyártásnál jönnek kapóra, például olyan kérdésekben, hogy hány darabos kollekciót tudnak optimálisan legyártani. A tervezésnél emellett kitart bizonyos szabályok mellett, így a bakelitnél ragaszkodik a lencsét körülvevő műanyag vastagságához, különben lekopnának a bakelit barázdái. „Ez egy kicsit korlátozza a kreativitást, de egyben felismerhetővé is teszi a terméket. A kliensek is ismerik ezt az íratlan szabályt, szóval egyfajta márkajelzésként funkcionál” – mérlegeli az előnyöket és hátrányokat.

Más esetben a szükség kényszerítette ki az innovációt, ahogy az a „csitt-csattos” PAF esetében történt. Zackék ugyanis megelégelték a kerethez szükséges műanyagot gyártó olasz cég monopolhelyzetét, és olyan megoldást kerestek, amely nem függ a szemüvegipartól. A női csatok által ihletett fejlesztés olyan jól sikerült, hogy a Tipton le is védette az egyedi, rugalmas csuklószerkezetet. A Cinematique kollekció születésekor pedig az alapanyag gyakorlatilag szembejött Zackkel, amikor az egyik moziban dolgozó ismerőse a kezébe nyomott pár filmtekercset. A filmelőzetesek kópiái mellé a Vaterán és a bolhapiacon is szereztek hozzávalót, egy londoni boltban pedig régi erotikus filmek tekercseire bukkantak. Az értékes darabokat – így az ötvenes évekből származó, 16 mm-es filmeket – digitalizálják, a B-kategóriás akciófilmek előzetesei azonban konfettiként is végezhetik, melyet a keret műanyagába kevernek.

A Tipton következő projektjét nevezhetjük a bőség zavarának is. Miután csődbe ment az egyik ismerős olaszországi gyára, egy hónap alatt ki kellett üríteniük a gyártelepet és a nyakukon maradt öt tonna műanyag. Zackék lementek érte egy kamionnal, és most a tízkilós, színes műanyag lapok csak arra várnak, hogy formába álmodják őket. Az viszont már most borítékolható, hogy a fekete, a dohányszínű és az átlátszó keretű szemüvegek nem fognak hiányozni a kollekcióból, hiszen ezek a legnépszerűbbek. Világszerte nagy kedvenc a fekete-fehér, a kék viszont sehol sem tartozik a kelendőbb darabok közé. A többi részlet azonban már erőteljesen függ az adott országtól: észak felé haladva egyre világosabb színeket kedvelnek a vevők, délen a sötéteket keresik, a sárga pedig sosem lesz divat Japánban, mivel balszerencsét jelent.

A színvilág mellett nagy különbségek vannak a formát és az anyagokat illetően is. A németek és a skandinávok fémpártiak, míg a mediterrán országokban inkább a műanyagot preferálják – itt amúgy a vadabb darabok is könnyebben gazdára találnak. Az sem mindegy, milyen a szemüveg mintája: „Svájcban és Hollandiában nagyon megy az erotikus filmes díszítés. Azt hittem, északon is nyitottak erre az emberek, de végül nagyon szemérmesen küldték vissza az ilyen termékeket, hogy köszönik, de mégsem kérik”.

A visszafogott magyaroknak időbe tellett, amíg megszokták a Tipton harsány önkifejezését. Ma már jónak számít a forgalom a Király utcai optikában, de nyolc éve még sehová nem tudtak eljutni, és ma is inkább a 25-40 közötti korosztály vásárolja a termékeiket. Itthon egyelőre a nagy olasz márkák uralkodnak, de kezd kinyílni a piac, ennek megfelelően pedig az emberek is észreveszik az új dolgokat. Elsősorban a kreatív szakmában dolgozók választják szívesen a különleges darabokat: újságírók, filmesek, külföldiek, fiatal formatervezők. „A magyarok nem olyan bevállalósak. Ezért az új szemüvegek kapcsán konzervatívabb színekben és formákban is gondolkodunk” – vázolja Zack a terveiket.

A válság ellenére ugyanis teljes gőzzel dübörög a Tipton gépezete: jövő tavaszra új, az eddigieknél barátságosabb árfekvésű kollekciót terveznek, ráadásul visszanyúlnak a hanglemezekhez is. A recesszió hatására egyébként a Tipton eladásai is csökkentek, emiatt a márkára jellemző kreativitást ezúttal az üzletben is alkalmazzák. Kész kollekciók gyártása helyett például alkatrészeket kapnak, az összeszerelés már a magyarországi műhelyben történik, a DHL-t pedig postára cserélték, amivel hatvan eurót spórolnak. Jövőre mindenesetre a tervek között szerepel a magyarországi terjeszkedés is, így olyan vidéki városokba is megérkezhetnek az extrém szemüvegek, mint Szeged vagy Sopron.

A 2010-es év más szempontból is emlékezetes lesz Zack számára: „Mondják, hogy a sikerbe tízezer órát kell fektetni, ami körülbelül tízévnyi munkának felel meg. Ha jól számolom, én februárban közelítem meg ezt a bűvös számot”. A nyilvánvaló siker, a nemzetközi jelenlét és a prominens vevőkör ellenére úgy véli, csak ekkor tudja majd igazán felmérni, hol is tart. Egyelőre „viszi a szánkó” – és ilyen lendület mellett biztosan nem lesz könnyű megállnia.