Design

Korábbi cikkeinkben már bemutattunk tíz, itthon kevésbé ismert, de jelentős magyar építészt és öt, ugyancsak külföldi karriert befutott, remek grafikust. Most azt tárjuk fel, hogy a Magyarországról származó tervezők milyen fontos szerepet töltöttek be a modern autótervezés történetében, vagy épp, hogy az amerikai elnöki család miért magyar étkészletből fogyasztja ebédjét.

Breuer Marcell csővázas Vaszilij-karosszéke, Galamb József Ford T modellje, Bíró László golyóstolla – ha olyan magyar designtermékekre gondolunk, amelyek karrierje külföldön indult be, elsőnek ezek juthatnak eszünkbe. Míg azonban Breuer, Galamb vagy Bíró itthon is nagy ismertségnek örvend, számos magyar származású designerről ma sem tud a hazai közvélemény. Pedig jócskán akadnak olyanok, akik külföldön futottak be komoly karriert, és saját szakmájuk vagy választott új hazájuk büszke rájuk. Többet is lehetett volna, de most tízet választottunk közülük, hogy néhány mondattal felvázoljuk életpályájukat.

Maurice Ascalon (1913, Kelet-Magyarország – 2003, Cuernavaca, Mexikó)

Az 1939-es New York-i EXPO Zsidó-Palesztína pavilonja Maurice Ascalon domborműveivel

Az újkori Izrael díszítőművészetének egyik atyja Moshe Klein néven látta meg a napvilágot Kelet-Magyarország egyik szigorúan vallásos, haszid zsidó közösségében. Művészi elhivatottsága arra sarkallta, hogy 15 évesen elhagyja gyermekkorának színhelyét, és a brüsszel Képzőművészeti Akadémiára menjen tanulni. 1934-ben emigrált az akkor brit uralom alatt álló Palesztinába, majd megalapította fémművészettel foglalkozó cégét, a Pal-Bellt. 1939-ben ő felelt a New York-i világkiállítás zsidó-palesztin pavilonjáért – hatalmas domborműveit ma egy chicagói múzeum őrzi. Támogatta Izrael állam függetlenségi harcait, 1948-ban saját műhelyét is fegyvergyártásra állította át. 1956-ban családjával az Egyesült Államokba költözött, és Ascalon Studios néven újraalapította cégét, amely elsősorban közterek és szakrális helyszínek dekorációjával foglalkozik. A céget ma unokája, David Ascalon irányítja; másik unokáját, Brad Ascalont a legkeresettebb fiatal ipari formatervezők közt tartják számon.

André François (1915, Temesvár – 2005, Grisy-les-Plâtres, Franciaország)

André François: Dr Jekyll és Mrs Freud című grafikája, valamint egy reklámgrafika az Olivetti számára

A temesvári Farkas-családban az osztrák anyukának köszönhetően németül és magyarul zajlott a társalgás, ám a kis André ötéves sem volt, amikor mindannyian román állampolgárokká váltak. Gyermekkorának maradandó, színes emléke lett az utazó cirkusz, annál is inkább, mivel egyik nagybátyja 14 éves kora óta cirkuszosként dolgozott. 1932-34 között a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanult Budapesten, majd miután találkozott Adolphe Cassandre munkáival, Párizsba költözött, hogy a nagy hírű grafikus tanítványa lehessen. A harmincas évek végétől francia néven alkotott, szabadúszó illusztrátorként. Számos plakátot, színházi díszletet vagy gyermekkönyvet tervezett, dolgozott a Gillette, az Olivetti, a Shell, a Kodak, a Citroën megbízására. Ám a legnagyobb népszerűségre magazinillusztrációi és karikatúrái tettek szert, amelyeket többek közt a brit Punch és az amerikai New Yorker közöltek. 2002-ben műtermét és szobrainak túlnyomó részét tűzvész pusztította el; ami megmaradt, azt a következő évben a párizsi Bibliotheque Forney retrospektív kiállítása mutatta be.

Josef Ganz (1898, Budapest – 1967, Ausztrália)

Josef Ganz és a Maikäfer prototípusa (1931), illetve a Standard Superior prospektusa (1934)

Magyar anyától és a Frankfurter Zeitung tudósítójaként dolgozó német apától született Budapesten. Családja nem sokkal később Bécsbe, majd Frankfurtba költözött, ahol Josef is felvette a német állampolgárságot. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni egy könnyű, olcsó népautó kifejlesztésének gondolatával. 1927-től a Klein-Motor-Sport szaklap főszerkesztőjeként élesen támadta a régi nagy autógyárakat, majd 1930-ban megépítette első autóját, az Ardie-Ganzot, amelyet egy év múlva követett az Adlerrel közösen előállított Maikäfer. 1933 februárjában a Standard Fehrzeugfabrik bemutatta Ganz első sorozatgyártásra alkalmas autóját, a Standard Superiort; májusban a zsidó származású mérnököt letartóztatta a Gestapo. Miután szisztematikusan tönkretették karrierjét és magánéletét, Ganz egy év múlva elhagyta az országot. Álmát az olcsó népautóról Ferdinand Porsche és a Volkswagen váltotta valóra. Ganz Svájcban, majd Franciaországban próbálkozott tervei kivitelezésével, végül Ausztráliába vándorolt ki, ahol a General Motorsnak dolgozott. Szinte teljesen elfeledve halt meg 1967-ben.

Eszter Haraszty (1920, Magyarország – 1994, Egyesült Államok)

Eszter Haraszty: Virágos csempeminta

A budapesti Képzőművészeti Főiskola diplomájának megszerzése után pályáját még itthon kezdte, díszlet- és jelmeztervezőként, de miután 1946-ban az Egyesült Államokba emigrált, is megőrizte a magyar motívumkincs szeretetét Haraszty Eszter. A sokoldalú iparművész, aki belsőépítészként és tárgytervezőként is ismertté vált, egy alkalommal a New York Timesnak elmondta: kedvenc motívumát, a pipacsot nemcsak textilen, de akár nagylábujjának körmén is előszeretettel jeleníti meg. Még Gary Cooper egyik villájába is tervezett egy pipacsvirágos ablakot. A Knoll International textiloszályának vezetőjeként készített munkáiból a New York-i Museum of Modern Art és a londoni Victoria and Albert Museum is őriz mintát.

Paul Jaray (1889, Bécs – 1974, St. Gallen)

A Paul Jaray tervei szerint épült LZ 129 Hindenburg léghajó

A járműtervezésben az 1920-as években a technológia diktálta formák helyét az áramvonalas térgörbék vették át – az viszont nem közismert, hogy mindez egy magyar származású tervezőnek köszönhető. Járay Pál iskoláit Bécsben és Prágában végezte, majd a Luftschiffbau Zeppelinnél kezdett dolgozni. Úttörő szerepet vállalt az utasszállításra alkalmas, nagyméretű léghajók kifejlesztésében; ő tervezte például az utóbb tragikus sorsa jutott LZ 129 Hindenburgot. Jaray 1923-ban Svájcba költözött, ahol Stromlinien Karosserie Gesellschaft nevű cége élén autókat tervezett. 

A Jaray-licensz alapján gyártott Tatra 77 hirdetése. Ez volt a világ első sorozatban gyártott, teljesen áramvonalas autója.

Sorozatgyártásba csak a cseh Tatra ültette át Jaray elveit, de modelleket számos cég, így a Chrysler, a Mercedes-Benz, a Maybach, a Ford és az Audi számára is tervezett. Számos szabadalmat nyújtott be áramvonalas termékekre, 1944-ben még egy szélerőmű építésébe is belefogott. Mérnökként és feltalálóként jelentősége a Nagy-Britanniában letelepetett Straussler Miklóséhoz mérhető. 

Tibor Kalman (1949, Budapest – 1999, Puerto Rico)

Tibor Kalman két címlapja a Colors magazinhoz

A 20. század egyik legbefolyásosabb amerikai grafikusa az 1956-os forradalom után hagyta el családjával Magyarországot. Hogy elkerülje az iskolai zaklatást, a New York állambeli Poughkeepsie-ben Tibor gyorsan volt kénytelen megtanulni angolul. A hetvenes években egy évig újságírást tanult a New York University-n, belépett egy baloldali diákcsoportba, ideje legnagyobb részében azonban egy kis könyvesboltban dolgozott, amelyből idővel az Államok egyik legnagyobb kereskedelmi hálózata, a Barnes & Noble nőtt ki. A nyolcvanas évektől a színes, szociábilis és jól tájékozott Kalman az amerikai szakmai szcéna meghatározó alakjává lett saját, M&Co nevű cégének élén. A jól menő vállalkozást 1990-ben a Benetton szponzorálta Colors magazin főszerkesztői posztjával váltotta fel, Oliviero Toscani invitálására. Három évig az Egyesült Államokból, majd két évig Rómából irányította a nagy hatású magazint, amelyet a vizuális nyelv megújításának mérföldköveként emlegetnek. Miután tudomást szerzett rákos betegségéről, lemondott és az Egyesült Államokban próbált megbirkózni vele, újraalapítva cégét. Nem sokkal azelőtt győzte le a betegség 1999-ben, hogy megnyitott Tiborocity című retrospektív kiállítása a San Francisco Museum of Modern Artban. Hagyatékát felesége, az illusztrátorként dolgozó Maira Kalman, és többek közt az undesign.org és az everythingisanexperiment.com őrzi.

Ilonka Karasz (1896, Budapest – 1981, Warwick, NY, Egyesült Államok)

Ilonka Karasz: Illusztráció karácsonyi vershez, 1949

Kathy A. Megyeri kutatásai szerint Kárász Ilonkát az első női hallgatóként vették fel a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1912-ben egyéni kiállítást is rendezhetett. A következő évben azonban családjával együtt az Egyesült Államokba emigrált, ahol a modern európai fejlemények közvetítőjeként meglehetős népszerűségre tett szert. Az iparművészet és a formatervezés mellett grafikával is foglalkozott: 1924 és 1973 között nem kevesebb mint 186 címlapot tervezett a The New Yorker számára. Az ötvenes-hatvanas években az általa alapított Design Group Inc. vezetőjeként dolgozott; az Egyesült Államok legjobb tapétatervezői között tartották számon. Munkáiból itt tekinthető meg egy összeállítás.

Michael Szell (1930, Budapest – London, 2002)

Michael Szell négy motívuma, amelyeket ma is gyárt a Christopher Farr

A legfelső londoni körökben a hatvanas-hetvenes években igen sokat mozgott egy elegáns és lenyűgöző modorú úr, akiről erős, élete végéig megőrzött akcentusa azonnal elárulta magyarságát. A II. világháborút fiatalon, Magyarországon átvészelő Michael Szell a Royal College of Art diákjaként szerzett diplomát, majd jó nevű műhelyekben dolgozott. Saját, chelsea-i bemutatótermét 1969-ban nyitotta meg. Merész színeket ötvöző, brazil, török, brit és magyar hatásokat is mutató textiljei közül az iráni sah vagy Paul Getty éppúgy válogatott, mint a Royal Opera House vagy a Covent Garden. 1975-ben őt bízták meg a windsori kastély tróntermének átalakításával, 1977-ben pedig az Erzsébet trónra kerülésének 25. évfordulóját ünneplő ún. Ezüstjubileum dekorációjával. Épp ezen dolgozott, amikor egy baráti látogatás közben a Nyugat-Indiákon életveszélyesen megsebesítették az utcán. Kritikus állapotban feküdt a kórházban, amikor utolérte utol a királynő küldötte, és felszólította: „hagyja abba a haldoklást és lásson munkához”. Szell másnap kért egy vázlatfüzetet, és egy hét múlva újra a műtermében volt. A nyolcvanas évek végén Magyarországra is többször visszatért. Több tervét ma is gyártja a Christopher Farr. 

Anna Weatherley (?, Magyarország - )

Anna Weatherley porcelánjai

A ma is dolgozó Anna Weatherley születési idejéről és nevéről szinte árulkodó módon hallgatnak forrásaink. Magyarországról szüleivel az ötvenes években emigrált Ausztráliába, ahol művészetet és formatervezést tanult, mégpedig a Közel-Keletre specializálódva. Az elsők között kezdte el felderíteni a térség, például Afganisztán régiségpiacát felderíteni és iparművészeti termékeket importálni Ausztráliába. A hatvanas évek végén férjével, George Weatherley orvossal az Egyesült Államokba, Washingtonba költözött. Itt sikeres luxusruházati márkát alakított ki, kliensei között tudva például Elizabeth Taylort és Jane Fondát. Az egyedi ruháknak a nyolcvanas évek recessziója tett keresztbe. A rendszerváltás után Weatherley magyarországi gyártóbázissal exkluzív porcelánműhelyt épített ki: az általa tervezett és Budapesten kivitelezett darabokból rendelt többek közt Laura Bush, az előző First Lady is. A 74 ezer dollárba került kollekciót az elnöki mandátum lejárta előtt két héttel szállították, így az Obama-család érintetlenül kapta kézhez – azt azonban nem tudni, használják-e.

Eva Zeisel (1903, Budapest - )

Eva Zeisel vázái, illetve szőnyege a Rug Company számára

Eva Zeiselt kevesen ismerik Magyarországon, pedig a 20. századi iparművészet kiemelkedő alakja még ma, 103 évesen is dolgozik. Anyja, Polányi Laura az első nő volt, aki Budapesten egyetemi történész diplomát szerzett, nagybátyjai, Mihály és Károly tudományos karriert futottak be. Éva eredetileg festőnek tanult, de később úgy döntött, praktikusabb foglalkozást választ, így kitanulta a keramikusmesterséget. 1928-tól Németországban, a Schramberger majolikagyárnak tervezett, majd 1932-ben úgy döntött, hogy követi a Szovjetunióba ott dolgozó bátyját. 1935-ben kinevezték a szovjet kerámiaipar művészeti igazgatójának. Egy évvel később azonban Sztálin elleni összeesküvés koholt vádjával perbe fogták, és 16 hónapot töltött börtönben. Gyermekkori barátja, Arthur Koestler részben az ő élményei alapján írta meg a Sötétség délben című művét. Megmenekülése után, 1938-ban férjével együtt New Yorkba költözött. Eva számtalan porcelángyárnak tervezett, tanított a Pratt Intézetben, és ő volt az első nő, akinek egyéni kiállítása nyílt a New York-i MoMÁ-ban. A rá jellemző gömbölyded formák a Bauhaus ellenpontját, a modernizmus organikus irányzatát jelentik. A művésznő ma is aktív: két éve unokájával saját honlapot indított, tavaly pedig a Rug Company felkérésére tervezett szőnyegsorozatot.