Kilencedik részéhez ért sorozatunk, amelyben tehetséges, fiatal magyar grafikusokat mutatunk be. Olvasóinknak hála, alaposan be vagyunk táblázva, de a javaslatokat továbbra is várjuk.

A 7 grafikusa: Gévai Csilla - Kép © Gévai Csilla

Gévai Csilla - gevaics(kukac)yahoo.com

E heti grafikusunk a pályaelhagyó pedagógusok tipikus példája, de illusztrációinak számos rajongója ezt minden bizonnyal cseppet sem bánja. Gévai Csilla az ELTE magyar nyelv- és irodalom, valamint kulturális antropológia szakán végzett, tanári képesítést is szerezve – neve azonban tervezőgrafikusként ismert (e minőségében 2009 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is). Azért a pedagógusi létről sem tud lemondani: 2007 óta gyermekfoglalkozásokat vezet a Pagony Könyvesboltban. 

Az első komoly szakmai elismerést Csillának az Aranyvackor 2007-es pályázata hozta meg, amelyen Holdfényszüret című saját mesekönyvével elnyerte az első díjat. Pedig korántsem volt pályakezdő, hiszen például az Élet és Irodalomban már 2003-ben jelentek meg munkái, az első általa illusztrált könyv, Berg Judit Hisztimesék című munkája pedig 2005-ben jelent meg. Azóta több könyvet és borítót tervezett, és a háta mögött tudhat számos egyéni és csoportos kiállítást is.

Gévai Csilla: Borból lettünk, borrá leszünk - Kép © Gévai Csilla

1. Borból lettünk, borrá leszünk
A Borból lettünk, borrá leszünk című kép nagysága pontosan egy asztalénak felel meg. Alapját ugyanis az a papír képezte, amely Menyhárt Tamás festőművész, Csilla férje egy kiállításának megnyitóján a vörösboros poharak alatt védte a fafelületet. A borospoharak lenyomatához Csilla tussal párosította változatos figuráit.

Gévai Csilla: Lépcsőn, részlet a Holdfényszüretből - Kép © Gévai Csilla

2. Lépcsőn
A díjnyertes Holdfényszüret című mesekönyv egy szentjánosbogár és egy kislány éjszakai beszélgetéséről szól, többek között egy lépcsőn.

Gévai Csilla: Mrs. Darwin - Kép © Gévai Csilla

3. Mrs Darwin arcképe
„Szeretem a híres emberek árnyékában maradó szeretteket. Ott van Pavlov macskája vagy mondjuk E.T.A. Hoffmann anyukája. Mrs. Darwin képzeletbeli lényekből áll össze, olyanokból, akit a férje sosem fedezhetett fel.” (Gévai Csilla)

Gévai Csilla: Aranylény - Kép © Gévai Csilla

4. Aranylény
Az Aranylény eredetileg egy álmokról szóló könyvbe készült, aprócskának. Csilla megkedvelte a mosolyát, ezért felnagyította 50x120 centiméteresre.

Fontosabb munkák:

Szirmai Péter-Klein Sándor: Üzleti tervezés-üzleti gondolkodás című könyv borítója, fejezetkezdő rajzok illusztrálása (SHL Könyvek, Budapest, 2010)
Eugene T. Gendlin: Álomfejtés című könyv borítója, belső 55 grafika elkészítése (SHL Könyvek, Budapest, 2009)
Eugene T. Gendlin: Fókuszolás című könyv borítója (SHL Könyvek, Budapest, 2009)
Berg Judit: A Tejúton tilos biciklizni című mesekönyvének teljes illusztrálása (Pagony Kiadó, Budpest, 2007)
Holdfényszüret, saját mesekönyv illusztrációkkal (2007)
Berg Judit: Hisztimesék című mesekönyvének teljes illusztrálása (Tudex Kiadó, Budapest, 2005)
2003. augusztus 8.: Élet és Irodalom, 17 grafika
A Magyar Textológiai Társaság logójának elkészítése (2001)

Gévai Csilla: Aranylény - Kép © Gévai Csilla

5. Rókacsorda
„Több száz apró vörös róka adja ki a lány alakját. Ezt a képet egy kislánynak rajzoltam, akit Süninek hívnak. Ő is szereti a rókákat.” (Gévai Csilla)

Gévai Csilla: Kosaras lény rókával - Kép © Gévai Csilla

6. Kosaras lány rókával
„Ez egy apró kép, apró színes ceruzákkal készítettem. Szlovákiában készült egy erdő mellett, de igazából nem találkoztam azzal a rókával.” (Gévai Csilla)

Gévai Csilla: Rajzos énem - Kép © Gévai Csilla

7. Rajzos énem
Az Élet és Irodalom felkérésére készült illusztrációk mindegyike a lap nevének egy-egy betűjét is ábrázolja – ez itt például a D-t. A képek főszereplői mind az újsághoz tartozó karakterek: a szerkesztő, a múzsa, az újságárus, vagy éppen az olvasó.

Kiállítások:
2010. március: Csoportos kiállítás, Premier, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének szervezésében, Budapest, Duna Galéria
2010. február: Önálló kiállítás, Kitalálok magam is! Budapest, Izabella Residence Hotel február 6.-március 6.
2009. május: Tiszta udvar, rendes Art című közös kiállítás Menyhárt Tamás festőművésszel Budapest, Andrássy u. 52. (videó)
2009. február: Önálló kiállítás, Ki látta az epigonom? Budapest, Izabella Residence Hotel
2007. március: Az Aranyvackor pályázat díjnyerteseinek kiállítása, Kogart Ház, Budapest
2005. július: Önálló kiállítás, Elmaradt matiné címmel, Budapest, Őszi Szalon

Gévai Csilla: Árnyékország - Kép © Gévai Csilla

8. Árnyékország
Az Árnyékország Berg Judit: Mesék a tejúton túlról című könyvéhez készült.

Gévai Csilla: Tavasz - Kép © Gévai Csilla

9. Tavasz
„Ezt a képet egy Szabó Lőrinc vershez készítettem. Van úgy, hogy az embernek kivirágzik az agya.” (Gévai Csilla)

Gévai Csilla: Linó - Kép © Gévai Csilla

10. Linó
„Egy barátom akarta, hogy készítsek linómetszeteket, nagyon jól tette. Igazán otthon mindenki azt csinál, amit akar. Mondjuk leül egy bőrkanapéra?” (Gévai Csilla)