2012-ben folytatódik az idei év nagy sikerű divattervező pályázata, a Gombold újra! Azoknak a tervezőknek és kézműveseknek, akik részt szeretnének venni a márciusi megmérettetésen, december 21-ig kell regisztrálniuk a Design Terminál oldalán. Reméljük, minél több kortárs, hazai, fiatal tervező készít színvonalas pályamunkát, és indul el a több mint egymilliós fődíjért.

fotó: Máté Balázs; haj: Károlyi Márk; smink: Uchi Bernath; modell: Cintia (VM)
A versenyen mindenképpen megéri elindulni, még annak ellenére is, hogy a nem csekély fődíjat kategóriánként egy pályamű viheti haza. A 2011-es megmérettetésen például a hg.hu-n már többször bemutatott The Four formáció tagjai a Fashion Issue különdíját (magazinmegjelenést) nyertek. Patyolat című, betyáros kollekciójuk azóta egyre népszerűbb, Rózsa Sándoros pólójuk már egy ideje kapható is (mi rögtön kettőt is beszereztünk belőle). A MOME fiatal diákjainak tehát annak ellenére nagyon hasznos volt a pályázat, hogy nem ők kapták a főnyereményt, népszerűségük, ismertségük növekedéséhez hozzájárult.
A szervezők a 2012-es pályázat során számos újítással és érdekességgel készülnek. Sikerült megtudnunk, hogy például egy elismert, külföldi zsűritagot is meghívnak a bíráló bizottságba, és több nemzetközi véleményvezérrel is folynak a tárgyalások. Ezen kívül a március 31-re tervezett divatbemutatón nemcsak egy egyszerű show lesz, hanem a pályázat kiírói egy szakmai konferenciát is szerveznek erre a napra, ami divatpiaccal és tematikus bemutatókkal egészül ki.

A 2012-es pályázat az ideivel ellentétben nemcsak a divattervezőket, hanem a kézműveseket is megszólítja. A kézműveseknek egy előre megadott szabásmintájú ruhadarabot kell az általuk művelt kézműves technikával díszíteniük. A cél persze a második kiadásban is a magyar viselettörténeti hagyományok megújítása, kortárs divatba ültetése.
1. Kortárs öltözék-kollekciótervezési pályázat
Célja a tradicionális magyar öltözék- és divattörténeti értékek és hagyományok modern szemléletű feldolgozása, beemelése a hazai és nemzetközi divatszakma, valamint az érdeklődő közönség látóterébe, hogy eredményeivel példákat teremtsen ezek használatára napjaink viseletében. A pályázó feladata olyan ruhadarabok és kiegészítők készítése, amelyek magyar ihletésűek, ugyanakkor trendkövetők és hordhatók. A kategórián belül két alkategóriában lehet indulni: a hordható ruházat (alkalmi és hétköznapi) és öltözködési kiegészítő kategóriában. Mindkét kategória nyertese nettó 1 100 000 forintos pénzdíjban és további értékes nyereményekben részesül.
2. Design és hagyomány pályázat
Együttműködésre kívánja ösztönözni a hazai tervezőket és a tradicionális technikákkal és anyagokkal hagyományos viseletet készítő magyar kézműves műhelyeket. A cél olyan ruhadarabok megalkotása, amelyek ötvözik a tradicionális mintakultúrát a modern formaalakítással. A pályázó feladata a magyar divattervezők által formatervezett ruhadarabok kiegészítésének tervezése, kivitelezése hagyományos kézműves technikák alkalmazásával. A pályázat szintén két kategóriát tartalmaz: a ruházatot (pl. ing, blúz, szoknya, nadrág, kabát) és a meghatározott méretű kiegészítőt (pl. sál, kendő, kalap/sapka, kesztyű, táska, cipő). Mindkét kategóriában nettó 400 000 forintot a kap a nyertes.

A díjakon túl, a pályázók munkái közül a szervezők által kiválasztott darabokat a divatbemutatót követő egy éven belül két héten át egy pop-up store keretében értékesíti a Design Terminál saját épületében, a frekventált Erzsébet téren. Bár a szervezők még nem hozták nyilvánosságra az összes díjat, azt már tudni lehet, hogy a 2011-es versenyhez képest nagyobb anyagi, tárgyi és szakmai elismerésre számíthat a második Gombold újra! győztese.
A pályázatokon való részvétel előfeltétele a regisztráció, melyet 2011. december 21-ig tehetnek meg a pályázók, a további pontos határidőkről és egyéb részletekről a Design Terminál honlapján megtalálható pályázati dokumentációból lehet tájékozódni.






Hozzászólások