Egészen egy közös fotózásig csak messziről figyeltük az Ív & Candie néven dolgozó fotóspáros munkáját. Szombat Éva és Gáldi Vinkó Andi az utóbbi évben hatalmas népszerűségre tett szert divatberkeken belül. Nem véletlenül: egyedi látásmódjuk, merész eszköztáruk sok-sok őrültséggel fűszerezve a legtöbb szemlélőnek elnyeri a tetszését. Most következzenek a lányok, akiket munka közben is volt szerencsénk megnézni az R9 Showroomban néhány nappal ezelőtt.

 - kép: ivandcandie.blogspot.hu
Ív, "Terry" és Candie; fotó: Ív & Candie

A Mojzes Dóra és Abodi Dóra által üzemeltetett showroomban, akárcsak a többi üzletben, év elején elkezdődnek a leárazások. A két divattervező kitalálta, hogy az akciót nem modellekkel, hanem a divat, design területén tevékenykedő arcokkal reklámozzák. A fotózás során Igor Deseatnikov, a Joy magazin stylistja párosította a “modellek” utcai viseletéhez a showroom darabjait. Ehhez a szokatlan koncepcióhoz persze hasonlóan extrém fotósok dukáltak, így esett a két Dóra választása az Ív & Candie párosra.

Már néhány modell a helyszínen volt, mikor megérkezett Éva és Andi. A két lány egyből otthon érezte magát, és percek alatt studióhangulatot varázsoltak, pedig csak egy fehér falfelület állt a rendelkezésükre. Jó volt munka közben megfigyelni a lányokat, hiszen számos olyan dolgot megtudunk így, ami egy többórás interjú alatt sem derült volna ki. A képeiken egyébként is jól látszik a különleges eszközhasználat, de azt mégsem árulják el az interneten található fotóik, hogy ezek az ötletek mennyire spontánul, milyen lazán jönnek... Az R9 Showroomban például előszeretettel játszottak a vakuval, de nem ám előre gyártott színes fóliák segítségével, hanem például a pultban lelt zöld kukás zsákkal vagy éppen egy cipő aranyszínű bélésének segítségével. A képek eredetisége pedig nagy valószínűséggel ebből a spontaneitásból, játékosságból fakad. Munkájuk során alkotói szabadságuk szárnyal, nem nagyon kötik magukat szabályokhoz. 

 - fotó: Ív & Candie
LUXY 2011 ősz-tél; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
Oltai Kata a Más csapatnak készült fotósorozatban; fotó: Ív & Candie

Ez jól megmutatkozott a 2011-ben először megrendezett Luxy buliban is, ami valójában egy összművészeti éjszaka volt a divat jegyében. Erre a különleges alkalomra a Más divattervező-csoport és az Ív & Candie Oltai Kata főszereplésével különleges fotóanyagot készített. És még abban az évben megszületett az első Ív & Candie divatvideó is.

Little Days - Ív & Candie + MÁS for L U X Y

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy hogyan fér meg két dudás egy csárdában, hiszen két fotósról beszélünk, milyen tehát a munkamegosztás? “Felváltva vagy egyszerre fotózunk. Ha éppen valamit felkérésre csinálunk akkor általában, amikor az egyikünk fotózik a másik asszisztál, de folyton cserélgetjük ki van fotós és ki asszisztens szerepben, így mindenki boldog lehet. Ha Candie nem ér rá, Ív megcsinálja és fordítva. Most éppen Candie a showroomos képeket retusálja, Ív ezekre a kérdésekre válaszolgat, de majd Ív leokézza mit retusált Candie, és Candie átnézi mit írogatott Ív.”

 - fotó: Ív & Candie
A Retrocknak készült egyik kép; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
Mindennapok; fotó: Ív & Candie

Stílusukat ők maguk is az ironikus jelzővel illetik. Arra a kérdésünkre, hogy mégis mi az, ami megfogja őket, csípőből jön a válasz: “Legszívesebben kiscicákat szeretünk fotózni naplementében... A technika hívei vagyunk, minden legyen szép és pontos, megható és gyönyörködtető. Egyáltalán nem szoktunk előnytelen és vállalhatatlan képeket készíteni bulikon, vagy abszurd szituációkat elkapni, még véletlenül se szeretünk direkt rossz képeket csinálni.”

 - fotó: Ív & Candie
Mindennapok; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
Mindennapok; fotó: Ív & Candie

És hogy miért Ív & Candie néven alkot Éva és Andi? A történet még 2009-ben kezdődött, amikor is együtt töltötték Erasmus-félévüket Franciaországban. A barátok, ismerősök unszolására kezdtek blogolni. Mivel a hagyományos webnapló egyikőjükhöz sem állt közel, ezért Ív és Candie nevet viselő alteregójukon keresztül kezdték el képeken át megosztani mindennapjaikat az interneten. “2009-ben Franciaországban még csak mókáztunk, mostanra mókázunk és dolgozunk vagy mókázva dolgozunk illetve dolgozva mókázunk” - mesélték a lányok. A fotókból aztán szépen összeállt az Ív & Candie’s Wonderland, amiért ma már a Facebookon is rajonghatunk.

 - fotó: Ív & Candie
Mindennapok; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
B.Kund; fotó: Ív & Candie

De Ív & Candie nemcsak a közösségi hálón lógó fiatalokat fogta meg, hanem a galériák üzemeltetőit is. A projekt 2010-es komolyra fordulásában például nagy szerepe volt Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, ami meghívta a párost a Mai Manó házban rendezett kiállítására. Legközelebb a Liget Galériában, február 24-én nyíló Ív & Candie - r.í.c chicks címet viselő kiállításon találkozhatnak az érdeklődők Éva és Andi alkotásaival.

 - fotó: Ív & Candie
LUXY 2011 ősz-tél; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
LUXY 2011 ősz-tél; fotó: Ív & Candie

 - fotó: Ív & Candie
B.Kund; fotó: Ív & Candie