Még a Múzeumok Éjszakáján tartott MOME-bemutató előtt, péntek este egy hasonlóan fontos bemutatóra voltunk hivatalosak. A Nyugati pályaudvarnál, pontosabban az Eiffel téren található U26 djuice clubshop adott otthont a Krea Kortárs Művészeti Iskola évzáró divatshowjának.

 - Krea

Az este hatkor kezdődő bemutatón a sajtó szép számmal képviseltette magát, nem véletlenül, hiszen a Krea hallgatói közül is sok olyan tehetség kerül ki, akik előtt ígéretes divattervező karrier áll - gondoljuk csak a tanulmányait tavaly befejező Szegedi Katára, aki ma már saját márkáját építi, hála csodás kabátokból álló diplomamunkájának. 

Első- és másodéves hallgatók

Hat előtt már mi is elfoglaltuk helyünket, és izgatottan vártuk, hogy az első- és másodéves diákok ruháival végre kezdetét vegye a bemutató. A Krea kiadványa szerint a két első évfolyam által tervezett "ruhák többsége nem tartozik a hordható kategóriába", éppen ezért meglepődtünk, amikor a sokadik hordható remekmű vonult végig a kifutón. Annak ellenére, hogy néhány ruha több extrém kelléket, elemet is tartalmazott, alapvetően a legtöbb összeállítás megállta volna a helyét a hétköznapokban is. Ebben a részben a legfigyelemfelkeltőbb öltözékek minden bizonnyal Várnai Ágnes csadoros fejrésszel készült fürdőruhái voltak.

Végzős hallgatók

Az első- és másodéves tanulók darabjait követően következtek a három végzős tervező, Dudás Judit, Hachbold Anna és Kárpáti Éva kollekciói. Valójában két gyűjteményt mutattak be, hiszen a három végzősből ketten, Hachbold Anna és Kárpáti Éva közös Annaeva márkanév alatt terveznek.

A Triumph Inspiration Awardon egyedüli magyarként díjat nyert tervező, Dudás Judit férfiruha-kollekciója üdítő kivétel volt az inkább nőknek szánt ruhák által uralt bemutatón. A fiú modellek kissé bátortalanul, tettetett határozottsággal vonultak végig a kifutón, de a modellek ebben az esetben jócskán felülmúlták az átlag magyar bemutatók modellcsapatát. Dudás Judit kollekciója visszafogott, szürke-fekete színhasználattal készült. A színek mellett a szabásvonalak is hasonlóan letisztultak voltak, a tervező inkább az egyszerű, de mégsem sablonos formákat részesítette előnyben.

A 2010-es Fashion Awards Hungary-n az Év Fiatal Divattervezőjének választott páros már rutinosan tervezi együtt az Annaeva kollekcióit, hiszen a most bemutatott 2010/2011-es őszi-téli gyűjtemény a harmadik volt a sorban. Korábban már készítettek a 2009/2010-es őszi-téli és 2010-es tavasz-nyári szezonra is darabokat. A nőies öltözékeket tartalmazó vizsgamunka a fekete és narancs színekre, valamint a lila és rózsaszín különböző árnyalatainak kombinálására épült. A kollekció számos formabontó, hétköznapi viseletre szánt kabátot tartalmazott.

Végzett hallgatók

A végzősök után jöhetett a Krea korábbi diákjainak munkái. A kifutón végigvonult az Imago Mundi és Polonszki Tünde kollekciója. Polonszki Tünde darabjai a 2010-es tavasz-nyári szezonra készültek, így a nyár, a napsütés és a tenger hatott a tervezőre. A kollekció uralkodó színe a halvány lazacszín volt - érdekes, hogy az egész divatbemutató alatt a fekete-szürke mellett a leginkább használatos színek a rózsaszínes, pirosas és narancsos árnyalatok voltak. A nemzetközi trendhez igazodva nyoma sem volt a hidegebb kék és zöld tónusoknak.

Polonszki Tünde gyűjteményében a kis ruhák, pólóruhák voltak túlsúlyban, de láthattunk törökbugyit és rövidnadrágos overallt is. Az Imago Mundi márka mögött álló két tervező is a csontszínt részesítette előnyben. Bézs színű anyagból rózsaszín díszítéssel készítettek már oly sok kollekcióban látott zakóruhát. A textilek közül az áttetsző anyagok kaptak főszerepet, ilyenből nemcsak kisebb részletek, hanem egy egész felső is készült.