A bécsi szecesszió alig negyvenesztendősen elhunyt, mégis világhírű mestere, Joseph Maria Olbrich emlékét és munkásságát idézi meg a Leopold Museum szeptember 27-ig látogatható kiállítása. A szecesszió névadó épületét, a Wiener Secessionnak a bécsiek által kedélyesen „arany tökfejként” emlegetett otthonát.
„Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit” – „A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”. A bécsi Secession épületének bejárata felett olvasható ez a büszke sor, a magyar származású bécsi író-újságíró, Hevesi Lajos szavai. Joseph Maria Olbrich ezzel az épülettel robbant be a köztudatba. Még nem volt harmincéves, de már irigylésre méltó előzetes karrierrel dicsekedhetett: Otto Wagner, a korszak legnevesebb bécsi építészének irodájában részt vett a városi vasútvonalak építészeti terveinek kidolgozásában. Hogy például a Karlsplatz jellegzetes állomásépületében pontosan mi köszönhető neki, sokáig vitatták az építészettörténészek; a legvalószínűbb, hogy az ornamentikus díszítésekért felelt.
1896-ban Olbrich is csatlakozott azokhoz a hagyományos képzéssel elégedetlen diákokhoz, akik Gustav Klimt vezetésével megalapították a Wiener Secession csoportját. A társulásnak hamarosan lehetősége nyílt egy saját kiállítási épület felhúzására: a telket ingyen kapták a várostól, az építési költségeket pedig maguk állták. A fehér-arany színekben pompázó épület, tetején az aranylevelekből és –ágakból fonott gömbbel az irányzat legismertebb építészeti jelképévé vált; jelentőségében Antoni Gaudi Szent Család-templomához vagy Victor Horta épületeihez hasonlítható. Klimt készítette freskóival és számos társművészeti alkotásával egyszersmind a szecesszió egyik legfontosabb törekvésének, az összművészeti alkotásnak kiemelkedő példája.
Joseph Maria Olbrich 1901 körül.
Olbrich ekkor még nem sejthette, hogy ez az egyszeri megbízás kivételes lehetőségeket hoz a számára. Annál is inkább, hiszen a bécsiek meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták az épületet. Ernst Ludwig, Hessen nagyhercege azonban azonnal megkedvelte a „modern” irányzatot, amikor a 19. század utolsó éveiben Bécsbe látogatott, és 1899-ben Darmstadtban művészkolóniát alapított, ahova Olbrichot is meginvitálta.
A bécsi fiatalember hamar tekintélyt szerzett a kolóniában, ahol ő volt az egyetlen építész (Peter Behrens, a modern architektúra később jeles alakja, Darmstadtban még festőként és grafikusként dolgozott). Már 1900-ban professzori címet kapott a nagyhercegtől, mellé hesseni állampolgárságot.
Darmstadt kiváló építészeti laboratóriumként szolgált a tehetséges Olbrich számára. Tucatnyi lakóházat emelt a kolónia tagjai és helyi művészek számára, emellett több iparművészeti ágban is gyakorlatot szerzett. Bútorokat, kerámiákat készített, és nem zárkózott el a grafikai munkától sem. Építészeti stílusa a szecesszió bécsi irányzatától idővel a németes vonal, a Jugendstil irányába tolódott el. E korszak legjelesebb emléke a darmstadti Mathildenhöhén felépített Hochzeitsturm, amely úgy idézi fel a német téglagótika építészetét, hogy közben minden ízében és részletében a kortárs tendenciákhoz igazodik. A jellegzetes lezárásával egy tenyér öt ujját formázó torony ma is Darmstadt város jelképe.
A torony felépítésének évében, 1906-ban Olbrichot meghívták, hogy vegyen részt a német hajózás történetének egyik legambíciózusabb beruházásában, a Kronprinzessin Cecilie tengerjáró felépítésében. A négykéményes óceánjárót egy négy hajóból álló flotta utolsó tagjaként építtette a North German Lloyd. Olbrich, aki harmadmagával egy pályázaton nyerte el a részvételi lehetőséget, a hajó belsőépítészeti munkálatait irányította. Bár főművei között tarthatnánk számon, a Kronprinzessin Cecilie enteriórjeiből mára semmi sem maradt. A hajót már az első világháború alatt katonai célokra alakították át, végül 1940-ben szétbontották.
Olbrich nem érte meg műve pusztulását. Nem sokkal kislánya születése után, 1908 júliusában leukémiában elhunyt.
Olbrichnak a szecessziótól egyértelműen a korai modernizmus felé haladó munkái már saját korában is nagy elismerést arattak. Amikor Frank Lloyd Wright 1910-ben európai körutat tett, Németországban mint „az amerikai Olbrich”-ot mutatták be. Ausztriában azonban a hamar idegenbe szakadt Olbrich mindmáig megmaradt a szecesszió nagyjainak árnyékában. Ezen kíván változtatni a Leopold Museum, amely csaknem 400 kiállított tárgyával a művész valaha rendezett legnagyobb retrospektív kiállítása. A Jugendstil und Secession – Joseph Maria Olbrich címmel megrendezett bemutató nemcsak a művész legizgalmasabb alkotásait vonultatja fel, de betekintést kínál abba a hallatlanul izgalmas szellemi-művészeti közegbe, amely az 1900-as évek fordulójának Bécsét és Darmstadtját jellemezte.
Hozzászólások