Külföldi szakemberek járták a VIII. kerület legmélyét, a Magdolna-negyedet. Omladozó házak, az utcán a munkaügyi központ vagy éppen az Üdvhadsereg kirendeltsége előtt csoportosuló rászorulók, idejüket az utcán múlató családok - lapunk tudósítója is tanulmányozhatta a helyi állapotokat, amint némi bolyongás után csatlakozhatott a hétköznap délelőtt megrendezett terepbejáráshoz.
A Habitat for Humanity civil szervezet négynapos nemzetközi tréningjének résztvevői a „Fenntartható Élet” elnevezésű programmal ismerkedtek Budapesten, amelyhez a szervezők szerint tökéletes példa volt a negyedben folyó városrehabilitációs program.
A Habitat for Humanity neve hallatán legtöbbünknek könnyűszerkezetes amerikai házakat építő önkéntesek juthatnak eszünkbe, a kép esetleg a szervezet érdekében nálunk is kampányoló Jimmy Carterrel egészülhet ki. Sümeghy György, a HFH Magyarország országos igazgatója azonban árnyalja a képet: ma már nem új lakások építésével kívánják javítani a méltatlan körülmények között lakók helyzetét. Jövőbeni projektjeik között lakhatással kapcsolatos intézmények (szociális otthon, idősek otthona stb.) felújításának segítése, lakáspolitikai érdekképviselet (ezzel kapcsolatban állásfoglalást is publikáltak), vagy éppen az Autonómia Alapítvánnyal közös mikrohitel program szerepel.
A „Fenntartható élet” program lényege, hogy nemcsak a konkrét lakhatási, műszaki kérdéseket igyekszik megoldani. Az összetett problémát a gyökerénél igyekeznek kezelni, így foglalkoznak a közösségépítéssel, munkahelyteremtéssel, képzéssel, komplex szemlélettel keresve a megoldást. Ennek köszönhető, hogy a nemzetközi módszertan régiós képzésére érkező szakembereket megismertették a Magdolna-negyed rehabilitációjával. (Ez a terület a Józsefváros Népszínház utca - Teleki tér - Fiumei út - Baross utca - Koszorú utca - Mátyás tér - Nagyfuvaros utca által határolt része, és egyben az egyik, szociális, gazdasági, környezeti problémákkal legjobban sújtott városrész.) Az itt zajló, a Rév8 által kidolgozott és koordinált rehabilitáció egyik legfontosabb szempontja ugyanis éppen az, hogy a lakók helyben tartásával, az érintettek bevonásával, az előbb ismertetett módszert követve igyekeznek megoldani a gondokat. A program első üteme 2009-ben zárult le, a második pedig idén október 31-ig fejeződik be. A programot egyébként 2011-ben új szervezet, a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. viszi tovább.
A negyed rehabilitációjába a Habitat is bekapcsolódott. 2009-ben például 7 szociális bérlakás újult meg a két szervezet együttműködésével, ahol galériaépítéssel, ablakszigeteléssel segítettek a lakókon. Ezen példák kivételével azonban a Magdolna-negyed program keretében nem lakásokat újítanak fel, hanem a bérházak közös területeit. Mindezt részben önkormányzati, részben uniós forrásból finanszírozzák. A helyi házak egy része rendkívül leromlott állapotú; ezeket látva akár az a kérdés is felvetődhet, hogy nem érné-e meg inkább lebontani őket és újakat építeni? Sümeghy György szerint azonban a végleges, társadalmi költsége ez utóbbinak biztosan nagyobb lenne, hiszen az elköltöző eredeti lakosságnak is helyet kéne találni. Ugyanakkor politikai döntés is, hogy melyik utat választjuk.
A mostani tréning egyik oktatója, Nabeel Hamdi, az Oxford Brookes Egyetem építészprofesszora már számos fejlődő országban dolgozott, ugyanakkor a bejárás során a Magdolna-negyedben látottak sokszor minden addigi tapasztalatát alulmúlták. „Egy indiai slumban legalább van munka, és működő közösség. Itt az emberek egy része kirekesztett, nem tartozik sehová” indokolja véleményét. „Éppen ezért ahhoz, hogy megváltozzanak a körülmények, szociális problémákkal kell kezdeni; segíteni kell, hogy az emberek szervezni tudják önmagukat”. A professzort megfogták az éles kontrasztok: az épített környezet színvonalas házakat takar, bár azok állapota sokszor „a 19. századi nyugati városokat idézi”. Ugyanakkor a megoldást a szociális szempontok figyelembe vételével kereső rehabilitációs programokhoz számos jó példa áll rendelkezésünkre, amelyek meglepő módon sokszor fejlődő országokból érkeznek. Hamdi példaként a Sri Lanka-i Women’s Bank-et említi.
A szándék dicséretes és a módszerek működnek, ugyanakkor a tapasztalatok mégis vegyesek, meséli Horváth Dániel, a Rév8 szakembere, a rehabilitációs program projektvezetője. „Főleg az első év nehéz; meg kell nyerni a halmozottan hátrányos helyzetű lakók bizalmát, akik sokszor inkább azt várják, hogy bontsák el a házakat és költöztessék el őket.” Volt olyan újonnan (2003-ban) épült önkormányzati épület, amelyet két év alatt húszéves használatnak megfelelő szintre laktak le. A program sikeres megvalósítása viszont ahhoz vezethet, hogy a lakók „akár túlzottan is elkezdenek kötődni a házakhoz, amelyek ugyanakkor nem társasházak, hanem az önkormányzat tulajdonai. Sokszor nagyon jó kapcsolat alakul ki a lakók és a vagyonkezelő között, és szinte társasházként működő szociális bérházak jönnek létre. Fel is van adva a lecke, hogy ilyenkor milyen együttműködési szabályzatot, házirendet alakítsanak ki. A cél tehát a sikeres rehabilitációnál: a lakók együttműködő felek legyenek, és ne romboló erőt jelentsenek.”
Hozzászólások