Építészet

Nemrég pattant ki a Bécsi utcába tervezett új nagyberuházás híre, de úgy látszik, a pesti Belváros déli részéről sem feledkeznek meg az ingatlanfejlesztők. Az a kerületrész, amely a déli Váci utca sétálósítása előtt majdhogynem tisztán lakófunkciókkal bírt,, minden jel szerint profilváltás előtt áll. 

Ennek azonban nem mindenki örül. A terület lakói érthető módon nyugalmukat, otthonaikat és itt elképzelt jövőjüket féltik. Pedig a környéket egyszerre értékeli fel a készülő 4-es metró vonala, az annak kapcsán rendezett felszíni terek, valamint az elvileg a helyi lakosokat is szolgáló Új Főutca projekt. Mégis sokan úgy látják: helyzetük egyre rosszabb lesz, autóval egyre nehézkesebben megközelíthetőek otthonaik, az új forgalmi rend ráadásul a Kecskeméti utca helyett a szűkebb Fejér György és Királyi Pál utcákban eredményezett komolyabb torlódásokat. Helyi lakosokat is bevonva jártunk utána a problémáknak.

Rozi, aki immáron több mint húsz éve él a kerületben, és férjével három gyermeket nevel Kecskeméti utcai otthonukban, örül hogy „szebb, tisztább, csendesebb és biztonságosabb lett a környék”, bár a modern lámpákat furcsának találja a százéves házak közt. Legnagyobb problémája a közlekedéssel van. Az ötfős családnak való bevásárlást csak autóval tudják megoldani, amivel aztán nemhogy parkolni, de megállni sem tudnak az utcában, vagy a környéken, így az egész családot megmozgató logisztikai feladványból jut minden hétre. Hogy egy költözést, vagy bútorszállítást miként lehet majd megszervezni, abba inkább bele sem gondol. 

Gábor gyermekkora óta a Belváros ezen részébe vágyódott, és „többéves célirányos keresgélés után” talált rá több mint tíz éve Fejér György utcai otthonára, ahol jelenleg családjával él. Az Új Főutcával neki is a legnagyobb baja a közlekedés. Mint azt lapunknak megírta, „az új főutca koncepciója abból a szempontból mindenképpen üdvözlendő, hogy kiszorítaná az átmenő forgalmat a belvárosból”. Azonban véleménye szerint a megvalósult koncepció nem egészen ezt eredményezte, főleg saját utcájában, mely kimaradt a felújításból: „hatalmas lett itt az átmenő autósforgalom, amelyet több hivatalos forgalomszámlálás is alátámaszt, ennek ellenére nem történik semmilyen intézkedés az Önkormányzat részéről, noha az itt élők folyamatosan kérik ezt”. A helyszínen a cikk szerzője is ezt tapasztalta. A Kecskeméti utcába a beruházás átadása után több mint fél évvel is rengeteg tájékozatlan autós hajt be, majd a lezárt Egyetem téren némi tanácstalanság után visszafordulnak a Királyi Pál és Fejér György utcák valamelyikén - óriási dugókat okozva ezzel az eddig csendes utcákban.

Valami készül a Bástya utcában...

A megújult területen viszont előbb-utóbb a Vörösmarty tér környékéhez hasonló turistaforgalomra lehet majd számítani. A befektetői érdeklődés persze már évekkel korábban megindult a környék legnagyobb haszonnal kecsegtető telkei és épületei iránt. Bár üres telek alig van, és a házak nagy része is élvez valamiféle védelmet, kivételek azért akadnak. Ilyen a Bástya utca Fővám térhez közel eső végén a második világháborút követően megüresedett teleksor. Az utolsó házat 2000 körül bontották le az egymás mellett levő hat üres telekről. A nagyméretű területre kerületi sportközpontot terveztek; egy országos tervpályázat eredményeképp 2000-ben még az építész is meglett. A munkát azonban lefújták; a városfalat érintő régészeti feltárások után 2003-2004 csak az addig is itt helyet kapó szomszédos óvoda játszóterét újították fel, illetve kosárpályát és nyilvános játszóteret is kialakítottak a környék fiataljainak. 

Gábor elmondása szerint a telkek értékesítését és a játszótér megszüntetését „egyöntetűen elutasították” a környéken élők egy lakossági fórumon. Ennek ellenére azt 2007-ben eladták. Miután az adásvétel a vevő fizetésképtelensége miatt meghiúsult, 2009 novemberében az önkormányzat az ingatlan újbóli értékesítéséről döntött.

A nagyjából 1.800 négyzetméteres teleksor újbóli beépítése - egykori építési telkekről lévén szó - elsőre hallásra nem lenne ördögtől való. Azonban pár dolgon érdemes elgondolkodni. Az óvoda szabadtéri játszóterének nincs máshol hely: a Fővám téren helyette most kialakított elégtelen a környék kiszolgálására, ráadásul a kerület szélén, egy forgalmas dunai átkelő és rakparti felhajtó találkozásától pár méterre helyezkedik el. Másrészt itt, a Bástya ucában látható a középkori pesti városfal legnagyobb egybefüggő és közterületről is érzékelhető szakasza. A kerület szabályozási terve nyilvánosan bejárható sétányt ír elő ennek mentén, azonban a környékbeliek ellenérzése az elmúlt 20 év hasonló beruházásain végigtekintve könnyedén érthetővé válik. Ha a beruházó csak nyűgként fog tekinteni erre az örökségre, a végeredmény garantáltan rossz lesz.

...és a szomszédban is

A másik fejlesztésre kiszemelt tömb a patinás Veres Pálné Gimnáziumé, ami éppenséggel a Bástya utcai telkek szomszédságában található. Az intézmény jelenleg egykori kollégiumi épületében, a Veres Pálné utca 38. alatt üzemel. Eredetileg a 36-os számú ház épült oktatási célra, azt azonban 1945 után elvették, majd a hatvanas évektől a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem használta azt kollégiumként és oktatási épületként, melyből jogutódja a Budapesti Corvinus Egyetem 2007-ben, Közraktár utcai, új épületének elkészülte után költözött ki. Az együttes azonban egy helyrajzi számon van máig, így annak részét csak osztatlan közös tulajdonként lehetett értékesíteni, ami 2008-ban meg is történt. A telekmegosztás azonban a fővárosi politika útvesztői miatt máig nem történt meg az új tulajdonos Veres Projekt 2007 Kft. és a gimnáziumot működtető Fővárosi Önkormányzat közt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az értékesített 36-os számú épület hátsó frontjának földszintjét mai napig használja a gimnázium.

Mint azt lapunknak a gimnázium egyik tanára elmondta, annak idején senki sem kereste meg őket, hogy szükségük lenne-e az eredeti iskolaépületre, pedig igencsak helyszűkében vannak. A nemrégiben kialakított új informatikai termet például kénytelenek voltak egy ablaktalan pincehelyiségben elhelyezni, de a nyolcvanas évek végén lezajlott teljes belső felújítás tervezési hibái is kezdenek előjönni. Szűkek a termek, nem fér el az értékes gyűjteménnyel rendelkező könyvtár, és a kollégium egykori belső udvarából kialakított aula sem alkalmas az egykori díszterem pótlására. Véleménye szerint a régi épület pusztán kultúrtörténeti jelentősége folytán is méltó lenne a műemléki védelemre, hiszen azt maga Veres Pálné, a hazai középfokú nőnevelés úttörője álmodta meg leánynevelő intézete otthonául, az országban elsőként. 1970-ben a Rajk László szakkollégium is ezen épület falai közt alakult meg, ráadásul az elegáns, vörös klinkertéglás homlokzat építészetileg sem utolsó.

A házra ugyanis bontási engedélyért folyamodtak. Gábor a korábban a gimnázium tornaudvarán „méricskélő emberektől” tudta meg, hogy otthonával szemközt szállodaépületet kívánnak felhúzni a 36-os számú épület teljes bontásával, a gimnázium udvarának részbeni beépítésével. A terv azóta jegelték, a többek közt általa is kezdeményezett, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által 2009. október 12-iki keltezéssel kiadott ideiglenes műemléki védelem miatt. A KÖH a napokban meghosszabbította a törvényben biztosított további egy évvel a védelmet. Ennek lejártával azonban – hacsak addig nem nyilvánítják műemlékké az épületeket – újra fennáll majd a bontás veszélye.

Gábor úgy érzi, hogy a kerület „sajnálatos módon kizárólag a beruházói érdeket veszi figyelembe”. Véleménye szerint „a déli belváros karakterében erősen eltér az V. kerület középső és északi részétől, a Lipótvárostól, mivel itt még mindig viszonylag magas az itt élők aránya. Úgy gondolom, természetes, hogy a főváros közepeként - és a valóban gyönyörű épített környezet okán - ez a hely sok turistát vonz, azonban ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy ettől még élhető maradjon ez a környék.”

Látható tehát, hogy komoly érdekellentétek feszülnek nem csak Belső-Erzsébetvárosban, amely az elmúlt 15 év során Budapest szórakozónegyedévé vált, hanem a déli Belvárosban is. Sajnálatos, hogy Budapest a rendszerváltást követően nem szabta meg sokkal határozottabban az egyes városrészek, vagy akár az egyes utcák, szűkebb környékek jövőbeli szerepét. A rendszerváltással örökölt lakossági struktúra még mindig élénken tükrözi a korábbi időkben turisztikailag „alvó” város berendezkedését. A nyilvánvaló célok hiányában a lakosságnak még csak esélye sem volt alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Pedig ez az átmenet még a legátgondoltabb stratégiával is sok nehézséggel járt volna. Ha a közterületek egyébként haladó szellemiséget tükröző, az autóforgalmi terhelést csökkentő, és emberi használatra szánt területeket növelő megújítása pedig ilyen felemás tapasztalatokat eredményez a helyi lakosokban, akkor nagyon nehéz lesz a város további közterületeit újragondolni. Egy dolgot azonban ne feledjünk! A Belváros forgalmi rendszerének újragondolása az Új Főutcával csupán első, bár igen nagy lépéséhez érkezett el. Reméljük, folytatódhat.