November 16-án személyesen Beatrix holland királynő nyitja meg az Assen városában található Drents Múzeum bővítését. Az uralkodót remélhetőleg felkészítik az eseményre, a tájékozatlanokat a helyszínen ugyanis meglepetések érhetik: az Erick van Egeraat tervezte bővítésből ugyanis néhány fűvel és növényekkel beültetett lankán kívül nem sok látszik az utcaszintről.

j collingridge, drents museum, assen - Fotó © J Collingridge

Persze épp ez volt a cél. Erick van Egeraat stúdiója 2007-ben nemzetközi pályázaton nyerte el a feladatot, koncepciójuk lényege pedig az volt, hogy az 1854-ben alapított, szinte sztereotipikusan vöröstéglás németalföldi épületben működő Drents Múzeum bővítményét minél észrevétlenebből simítsa bele a környező városi szövetbe. A Drenthe tartomány fővárosa, Assen belvárosában álló intézmény sűrűn beépített környéke ugyanis nehezen viselt volna el még egy 2400 négyzetméteres épületet – így az építészek a teljes házat a föld alá bújtatták, egy régi parkoló helyén.

A bővítményt a felszínen egyetlen határozott mozdulat: az egymás mellett hullámzó, zölddel beültetett tetősávok emelkedése jelzi. Ennek célja kettős: egyrészt a tető megközelíthető, a közpark részévé válik, másrészt a megemelt oldalon nyitott ablakokon keresztül természetes fény jut a belsőbe. A bővítés egyetlen felszíni eleme a múzeum eredeti formájában megőrzött apró, földszintes melléképülete; ebből nyílik az új bejárat. Hogy a homlokzatokat megőrizhessék, de elég természetes fény jusson az előcsarnokba, az épületet „megemelve” körbefutó, egy méter magas ablaksávra ültették rá. Belépve különös élményt ad a felfelé és lefelé is kinyíló tér, a feketére festett földszinti és a hófehér térszint alatti falak, valamint az eredeti fa tetőszerkezet harmóniája, a terem közepére helyezett hi-tech üveglift és a szobrászi szépségű csigalépcső.

A zöldtető alatti kiállítóterem terének izgalmát a belsőben is érzékelhetően hullámzú tetősávok adják meg. A hófehér belsőt mindössze az ablaksávok és a mennyezetbe húzott világító- és installációs szereléksávok törik meg – szinte kár lenne a harmóniát elrontani egy kiállítással… A terem végében lépcső vezet az utcaszinttel egy síkon elhelyezett galériára, ami a nagyméretű üvegablaknak köszönhetően voltaképp a múzeum kirakataként működik.

A hollandok a kultúrpolitika terén legalább olyan érzékenyek az aktualitásokra, mint az építészetben. Beatrix bő két éve az Ermitázs amszterdami fiókintézményének megnyitó ünnepségén képviselte az államot, Dimitrij Medvegyevvel karöltve, a Drents Múzeum nyitókiállítása pedig Kína művészetével foglalkozik. A 64 ezres Assen hosszú távra tervez a 18 millió euróba került új múzeumszárnnyal - úgy tűnik, a kultúra még mindig ígéretes befektetés.