Építészet

Egy magyar származású építész, aki nélkül ma más lenne a Sziget Fesztivál, a focivébé és minden karácsonyi vásár. A Ludwig Múzeum aktuális kiállításán ismerkedhetünk meg a hatvan éve Franciaországban élő Yona Friedmannal, aki mindenkinél korábban megfogalmazta a mobil építészet és a csináld magad-mozgalom alapelveit, lábakra állított városokat tervezett és fenntartható fejlődésről beszélt a kőolaj-alapú energiafelhasználás fénykorában. Igaz, építeni nem épített szinte semmit.

Amikor leülünk a Friedman-féle mobil lakás nappalijában, a múzeumi térben szokatlanul grandiózus ville spatial építési állványzatán két, legalább nyolcvan éves, elegánsan felöltözött bácsi éppen a munkavédelmi sisakokat próbálgatja, majd elismerésre méltó módon úgy döntenek, hogy elindulnak felfelé a számtalan fémlépcsőn. A kiállítás fő installációjára csak sisakban mehetnek fel a látogatók, sőt, előtte alá kell írniuk, hogy saját felelősségükre lépnek rá az állványokra.

Viszonylag ritkán kell kortárs művészeti kiállításon biztonsági szabályzatot aláírnunk, de még ritkábban kerül ilyen méretű, bejárható épített installáció egy kortárs művészeti múzeum white cube tereibe. Az Erőss Nikolett - Somogyi Hajnalka kurátorpáros azonban pontosan ezzel a koncepcióval tervezte meg Friedman retrospektív tárlatát: egy céljuk volt, nem akartak hagyományos, megszokott építészeti kiállítást rendezni.

Persze ebben az esetben ez problémás is lett volna, hiszen a magyar származású, jelenleg Párizsban élő alkotónak szinte egy terve sem épült meg soha. Friedman nem is tekinti magát építésznek, sosem az volt az elsődleges célja, hogy ötletei megvalósuljanak. Felvetéseit ezért - ahogy Szemerey Samu, a kurátorok konzulense fogalmaz - hiba volna szó szerint értelmezni, hiszen Friedman nem készített kiviteli terveket vagy méretarányos, pontos rajzokat, nem dolgozta ki az építményeinek statikai vagy infrastrukturális rendszerét - koncepciói inkább javaslatoknak tekinthetők, amelyekben lehetőségeket villant fel az építészek, a várostervezők, a városok vezetése és a lakói számára.

Életművének gerincét könyvei, írásai, rajzai és képregényei adják, amelyekben megfogalmazta a zöld-, mobil- és közösségi építészetről, a a „ville spatiale”-ról (térbeli város), a fenntartható fejlődésről, a hálózatokról, az újrafelhasználásról vagy a csináld magad technikákról alkotott elképzeléseit, amelyek mára a várostervezés alapvető elveivé váltak. 

A kurátoroknak így tulajdonképpen elméleti koncepciókat kellett térbelivé alakítani ahhoz, hogy Friedman teóriái láthatóak és érhetőek legyenek, ők azonban eggyel továbblépve érezhetővé, sőt bejárhatóvá kívánták tenni a papíron, két dimenzióban létező terveket. Itt került a képbe konzulensként Szemerey Samu építész és a közösségi építészettel foglalkozó francia EXYZT csoport, akiknek segítségével sikerült három dimenzióban is megvalósítani Friedman utópiáit. 

Az EXYZT két tagja, Gonzague Lacombe és Philippe Rizotti vezetésével 54 önkéntes, főként művészeti egyetemisták építették fel a kiállítás egyedi installációit, az Európát összekapcsoló hálózatot megjelenítő felfüggesztett famakettet, a DIY lakásmodelleket, a közösségi konyhakertet, és a ville spatiale kis részletét, a fémállványzatokból álló többszintű struktúrát.

Ahogy a kurátorok mesélik, a három hetes workshop során, ami alatt a kiállítás felépült, igazi társaság alakult az önkéntesekből és a rendezőkből, barátságok szövődtek: lényegében megvalósult Friedman víziója, a valódi közösségi, részvételi építészet. A művészhallgatók festették a falakon látható látványterveket, a mellettük látható kiírások Friedman saját kézírásával, illetve a Gonzague Lacombe grafikus által külön ehhez a kiállításhoz készített, az alkotó építészeti rajzai alapján tervezett egyedi betűtípussal jelennek meg, a tájékoztató szövegek pedig Szemerey Samu munkái.

Mivel a kiállítás alapkoncepciójának ezek a mellékelt szövegek is fontos részei, ha alaposan végig akarunk nézni mindent, érdemes rászánni egy egész délutánt - a Ludwig termein ezúttal biztosan nem lehet mosolyogva végigszaladni, majd összefoglalni a látottakat az "ez szép volt" konklúzióval. A kiállítást gyakorlatilag végig kell olvasnunk és végig kell gondolnunk ahhoz, hogy megértsük Friedman életművének lényegét és jelentőségét. Ahogy a művész mondja a kiállításhoz készült interjúban: "A modell, amit itt látnak, nem egy műtárgy: ez egy gondolat. Az a fontos benne, ami nem látszik."

A tárlat kiemelt kulcsfogalmak köré épül, amiket a tájékoztató szövegek részleteznek: a Hálózatok és mobilitás, Mobil építészet, A Ville Spatiale, Komplikált rend, Kilátások, Műhely, Afrikai mesék, Hajlék, Jobb élet a városokban és Karikák lánca témakörök alapján berendezett termekben a művész eredeti munkáit láthatjuk, a kiállítás mégis azért igazán jelentős, mert a kiegészítő információkkal kontextusba helyezi az életművet, és pontosan azt mutatja meg, hogy Friedman formabontónak és radikálisnak tűnő ötletei nem elszigetelt tudományos-fantasztikus víziók, hanem az adott korszakban és a mai építészeti-várostervezési gondolkodásban egyébként is jelenlévő tendenciák racionális és praktikus megfogalmazásai.

Ezt bizonyítja, hogy a Friedman által kidolgozott túlélési technikákat közérthetően bemutató képregénysorozatból az Európa Tanács és az UNESCO is többet rendelt meg, hogy elképzelései rímelnek a modern urbanisztikát a hatvanas években megalapozó Bernard Rudofsky "Építészet építészek nélkül" című könyvében összefoglalt elméleteire, de leginkább mégis az igazolja Friedman teóriáit, hogy napjaink építészetében egyre több ponton bukkannak fel az általa már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott alapelvek.

Friedman munkássága valóban építészet építész nélkül: sosem kapcsolnánk a nevéhez, mégis az ő ötleteit láthatjuk ma viszont minden mobil építményben a néhány nap alatt felépülő fesztiválvárosoktól a katasztrófahelyzetek sújtotta vidékek menekülttáborainak ideiglenes lakhelyeiig. Mára nem is kérdés, hogy a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartva készülnek az épületek és a városrendezési tervek. Egyre népszerűbbek a szabadon alakítható, saját kezűleg felépíthető lakberendezési elemek, az újrahasznosított anyagokból készült szerkezetek, az internet segítségével pedig terjed a barkácsolás, a tutorial tartalmak és a do-it-yourself mozgalom. 

Az internet mai működése igazolja Friedman hálózatokról alkotott elképzeléseit, miközben a társadalom fejlődése is pontosan az általa felvázolt mobil, változékony, egyre kevésbé előre tervezhető, ugyanakkor egyre gyorsabb és globálisan egyre inkább összekapcsolódó irányban halad. 

Talán mondhatjuk, hogy ahogy minden téren egyre többen ismerik fel az általa már régen megfogalmazott valódi problémákat, és egyre égetőbbé válik a megoldásuk, szép lassan, fokozatosan látjuk megvalósulni Friedman utópiáit. Azaz ahogy az interjúban ő fogalmaz: "Elképzelni egy új típusú építészetet, ahol az emberek szabadon érzik magukat - ez talán utópiának hangzik, de nem az. Talán másképp is mondanám: ez egy remény, nem egy utópia."

Yona Friedman. Architecture without building. A nemépítés gyakorlata - Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum

Megtekinthető: 2011. október 29. - 2012. január 08.

A segítségért köszönet Erőss Nikolett kurátornak.

A fotókat Rácmolnár Milán készítette.