Erick van Egeraat világszerte tervezett már magán- és középületeket: koncerttermet Bredában, fizikai laboratóriumot Leidenben, vagy divatiskolát Utrechtben. Budapesten legismertebb épülete az ING Bank székháza, mely a Dózsa György úton áll, a Felvonulási térnél.
A dekonstruktivista épületet sokan bírálták, mondván, nem illeszkedik a város szövetébe. Az üveg és fém házasságából született székház ferde-kusza elemei, mozaikszerűen szabdalt homlokzata bejárta a világsajtót, Budapest nevét is megismertetve az építészet iránt érdeklődő milliókkal.
Az Erick van Egeraat stúdió legújabb terve a Duna City, amely a Csepel-sziget északi csücskének és nyugati oldalának beépítését, illetve átépítését jelenti. A várhatóan félmillió négyzetméteres területen megvalósuló mega-projekt konferenciaközpontot, irodákat és lakóházakat foglal magába. A tervező szerint ezzel a beruházással egy teljesen új városrész alakulhat ki, ami majd átformálja a városhasználattal kapcsolatos szokásokat is.






Hozzászólások