A Skardelli György és munkatársai által jegyzett Kálvin téri terv lényege, hogy újból városi térré alakítsa a második világháborút követően közlekedési csomóponttá silányult területet. Az egykori piactér, ami a forgalomnövekedéssel városi térré vált, a háborúban elveszítette karakteres térfalait, ezt követően került az arculatmeghatározó Fabulon Ági mozaik – Erdély Miklós munkája – a köz által lepfújolt jelenlegi Kálvin Center mögött a tűzfalra. A 3-as metróvonal kiépítésével a gyalogosforgalom a föld alá került, a felszínen a Kiskörút, és a Ráday, Baross és Üllői utak sugarai vitték a járműforgalmat.
A két nagyszabású főváros terv, a 4-es metró építése és a Budapest Szíve program keretében megcélzott belvárosi forgalomcsillapítás alkalmat – és részben legalábbis forrást is – teremtett a tér rendezésére. A terv a lehető legtöbbet adja vissza közterületnek a forgalomtól: a Baross utca gyalogosutcává csendesedik a Szabó Ervin könyvtárig, és a Kálvin Center épülete előtt a jelenlegi keskeny gyalogosszakasz helyett nagyobb vonalú ív kanyarodik egészen az Üllői útig. A Kecskeméti utca szintén gyalogosutcába vált át a Magyar utcai kereszteződés után. A jelenleg szalonképtelen zöldségeket tároló vályúkat a Kiskörút menti zöld foltok váltják fel, a fák megmaradnak.
Bár a koncepciót helyeselte, gyakorlatilag egyetlen részletével sem értett egyet a józsefvárosi főépítész. Vehemens ellenállásába ütköztek az aluljárókból felvezető lépcsők, a lift és a villamosperon felépítményét alkotó építészeti formák. Míg a tervező állítása szerint az ívelt acéllábakon álló, domborító üvegtetős formák nem magasabbak 3.5 méternél, Kócsi Katalin házi készítésű látványterveken helyesbítette az arányokat, hogy alátámassza: valójában nagyjából öt méter magasságban szállják meg a teret ezek a furcsa, futurisztikus élőlények.
Igaz, méltánylandó szempont lehet, hogy mennyire óvják a gyalogosokat ezek az új karaktert behozó építészeti díszek a víztől és a széltől, valójában a személyes indulatoktól fűtött Kálvin téri dráma motivációiról nem lebbent fel a fátyol. A főépítész az utolsó planténerig (aka. növénytároló dézsa) bezárólag ízekre szedte a tervet, aminek különféle változatai felett legalább ötödszörre csapott már össze a tervezővel.
A jelenlévők erőlködve próbálták követni a zebrák vándorlását egyik helyről a másikra, buszok eltérítését, a zöld foltok növekedését, majd visszazsugorodását. Egy ponton újra forgalmassá vált a Baross utca, és troli közlekedett rajta, majd kifogásolva lett a lift, az acéllábú perontető, a növényzet, a burkolat – tán csak a nosztalgiakandeláberek úszták meg kritika nélkül. Az elemek vándorlása mögött nyilván voltak szakmai megfontolások is (pl. a Kiskörutat szelik át többen a Baross utcánál vagy magát a Baross utcát?), az indulatok átcsaptak ezek felett. Az építészeti pszichodráma katarzis nélkül zárult: a jelenlévő építészek kiálltak a terv mellett, s a kiviteli fázisra odázták el a vitás kérdések megoldását.
Hozzászólások