A telekvásárlástól számítva tíz évig húzódott a sokat kritizált Kálvin téri üveg-irodaház kálváriája. Az évek óta üresen álló irodaépület, a tulajdonos és a kivitelező jogvitájának lezárultával, 2007. március 29-től beköltözhető.
A Kálvin tér 12-13 szám alatti épület már az engedélyezési eljárásban elakadt: a hatóság nem járult hozzá a tér felé dőlő homlokzathoz, ezért azt át kellett rajzolni. A Virág Csaba tervei alapján 2001. tavaszán építeni kezdett modern irodaház a mélygarázs építésénél kapta a második pofont. A szomszédos ház homlokzata ugyanis megsérül, ezért tervmódosítás, majd helyreállítás következett.

Közben a Virág Csaba és Z. Halmágyi Judit közös terveként jegyzett Kálvin tér 11. alatt kisebb tömb (KC11) nagyobb konfliktusok, leállások nélkül valósult meg. A beruházó és az engedélyeztető hatóság egyébként végig a nagyobb tömb alapkoncepciójának, valódi építészeti attrakcióinak „kigyomlálásán”, a koncepció lebutításán ügyködött. Így a végeredmény egy kompromisszumos, az építész eredeti terveitől eltérő produktumot produkált.

Alig fél évvel a munkálatok megkezdése után pedig az egész építkezést le kellett állítani, mert a szomszédos házak kéményét beárnyékolta a szerkezet. A füstcsövek magasítása után fél évvel újra dolgozhatott az osztrák kivitelező (Swietlsky), akinek időközben megromlott a viszonya a szintén osztrák tulajdonossal (Volksbank). Elszámolási vitájuk állítólag mind a mai napig nem zárult le.

A Kálvin Center névre keresztelt irodaépület végül 2003-ban elkészül és rá egy évre meg is kapta a használatbavételi engedélyt. A leendő bérlőknek azonban várni kellett, mert a tulajdonos minőségi kifogásokkal élt, a kivitelező pedig az elmaradt pénzeket követelte: az egyezkedés a bíróságon folytatódott.

A nyolcezerhatszáz négyzetméter összterületű ingatlan történetében azonban új fejezet kezdődött: a bíróság döntött és elkezdték az irodahelyiségek értékesítését. Azt már tudni lehet, hogy az épület alsó szintjén bankfiók, kávézó és étterem is működik majd. Az ingatlanhasznosítással megbízott cég vezetője úgy véli: év végéig megtelik az irodaház.