A Dallas és Forth Worth közötti térségben épül meg a világ legnagyobb mesterséges hegysége, 65 ezer négyzetméternyi mesterséges sípályájával.

A projekt mögött álló Beafire Group tervei szerint 2009-ben már síelhetnek a Dallas és Forth Worth között félúton felépülő mesterséges lankákon a sport rajongói. A Beafire Resort két szempontból is érdekes.

Egyfelől építészetileg mutatkozik izgalmasnak a beruházás, az üdülőparadicsom vázát ugyanis egy mesterséges hegyvonulat adja, amely felépültével az egyik legnagyobb ember által alkotott építmény lesz a világon – ezt persze a beruházó kellőképp ki is hangsúlyozza. A mesterséges hegységhez párosul majd természetesen egy hotelszobákat magába foglaló komplexumrendszer is.



A Beafire Resort pályáinak másik érdekessége, hogy egy meglehetősen új technológiát használ minden eddiginél nagyobb felületen. Ugyan a Snowflex-et már 1996-óta használják, és már több országban is lehet találkozni ilyen borítású pályákkal, 65 ezer négyzetméteres felületnyi területen még soha nem alkalmazták.

A Snowflex tulajdonképpen egy polimer technológia, amelynek apró rostszálakból és hordozórétegből összeálló legfelső rétege sokkal érzékenyebben reagál a külső behatásokra, mint a többi típus. A legfelső réteg alatt tompító felület van, majd egy szigetelő és egy alakmegőrzésért felelős felület következik.  A végeredmény egy olyan borítás, amely az igazi hóra minden eddiginél sokkal jobban hasonlít, puhaságának köszönhetően pedig tompítja az esést, csökkenti a horzsolódást.